Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Nyelvi panorámák és szellemi horizontok

esztétikai képet mutassanak. Szövegeit mégis az intertextuális harmonizáció járja át, alkotónk az eltérő horizontokból származó szövegek kombinációs lehetőségeit maximálisan kiaknázza, felkínálva az olvasónak egy köteg kombinatorikus „virtualitást”.

A Genette által „kommentárnak” nevezett kapcsolat - amely egy szöveget ahhoz a másik szöveghez köt, amelyről beszél — a metatextualitás típusa. Esterházy a Javított kiadásban az Anatómiai leckebői veszi át azokat a bizonyos kisi vonásokat, amelyek aztán a saját művét is meghatározzák. Ebben a műben valamiképpen a pastiche, azaz a „stílusutánzás” valósul meg. Az átvétel formai, Kiš regénye Esterházy szövegének egyfajta „arche-textusa”. Ilyen intertextuális viszony áll fenn a Harmonia szövegének műfaja és Danilo Kiš Fövenyóra arche-textusa között is, olyannyira, hogy ez utóbbi, (nem csupán) mint forma alkalmas a mű egészének a kialakítására. Továbbá a HC még két pretextusra (ős-szövegre) - Danilo Kiš A holtak enáklopédiájáxa valamint Natalia Ginzburg Családlexikonára - vezethető vissza. Tehát a kisi jegyek nagyszámú /i?/enléte a két Esterházy szövegben egyszerre rejtőzködő és feltárulkozó /kdegű. Erről a feltárulkozásról szeretnék egy röpke betekintést nyújtani.

A Harmonia caelestis két történetet visz színre: az édesapák mozaikképeit, valamint az apa személye köré épülő, családtörténetnek is nevezhető egységet. „Az elődök »nemzedékrajzában« azért halványul el a történelmi alakok egyéni karaktere, mert a megszakított elbeszélés fragmentumai rendre meghiúsítják az individuális arckölcsönzés kísérleteit.”2 A képzelet és a valóság keveredik, összemosódik. E két világ — a történelmi és a mesterséges - szemmel láthatóan összeszövődik Danilo

2 KULCSÁR SZABÓ Ernő: Esterházy Péter: Harmónia caelestis, Élet és Irodalom, 2000. augusztus 25.17.

39