Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Szövegáttűnések és hagyományértelmezések

Regény Misu barátai arról vitatkoztak ideje lenne immár eldöntenie T. O.-nak, mi lesz a kulissza az Egész mögött: a TOLNAI, az Adria, a kisebbségi kérdés, avagy ez a kurva tízéves balkáni háború? Ki kellene jelölni végre, hol az ajtó, hol jönnek be, hol mennek ki a szereplők” A narrátor, biztosítva a szemlélődés örömét, belép a hősök világába, felmond és újrateremt, létrehozza a kulisszát, és ebben a kivételes egyszerűségben bontakozik ki az elbeszélés tapasztalata, ami tulajdonképpen a mesélés tétje. A hangok heterogén, polifon kölcsönhatása, a mindennapok beszélgetései, dialógusai, a narrációs technikákkal való k'sérletezés elburjánzása, az elbeszélés önreflexivitása jelölik ki az elbeszélői tér koordinátáit: a nagyformák helyett a kisformák dominanciája lép előtérbe.

JL|áin, lassan már rászokom, hogy Nagy-Jugoszlávia helyett (ami számomra olyan fontos nagyforma volt, mint a Monarchia, és mint lesz majd minden bizonnyal az Egyesült Európa, jóllehet nálam a nagyformák mindig már eleve kis, semmis formákkal, semmis, ám annál konkrétabb tartományokkal, régiókkal, helyekkel, fájkiskösségehkel - mint amilyen Vajdaság vagy Eszak-Bácska [...] illetve a Járás és a Vértó például - ellentpontozódnak) immár úgy általában, térségünkről beszéljek"

Megszólal azonban a nosztalgia hangja is, nem burkolózva a kultúrpesszimizmus pátoszába:

„[M]agam is Jugoszláviára fogadtam. Ami nem jelenti azt, hogy majd a kis formákat nem fogom szeretni, hiszen jól tudom, a világ a nagy és a kis formák közötti oda-vissza játékra épül, ha felépül a nagy forma, elkezdődik a lebontása, ha elérnek a kis formához, elkezdődik egy nagyobb összeszerelése. A relatíve jó az lesz, amelyet inkább a gazdaság törvényei, mint az ideológiai faszságok határoznak meg. Az én

146