Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Szövegáttűnések és hagyományértelmezések

Elismeri, hogy versfordításain (és más műfajú szövegek tolmácsolásain is) megőrződik egyéniségének verete, hiszen jól tudja, ha költő költi át a verset, altkor gyakran érheti ilyen vád. Ezt legszemléletesebben Edgar Allan Poe Holló című versének fordítása kapcsán fogalmazza meg: „Én azonban természetesnek látom, hogy a véremen átszűrt szavakkal szólaltattam meg a magyar Holló-1, és biztos vagyok, hogy akik majd később, nálam jobbat, zeneibbet, hűbbet próbálnak alkotni, azokkal az elvekkel, azokon a nyomokon indulnak el majd, mint én. Az angol és a magyar nyelv, Poe egyéniségének és az én egyéniségemnek természetes eredője a munkám. Hiszen azon a versen, ami a Nyugat-ban megjelent, nemcsak Poe neve szerepel, hanem az enyém is.”15

Kosztolányi műfordításai /az angol, francia, német, olasz, spanyol verseket az eredetiből fordította, a szláv (cseh, lengyel, orosz, szerb) verseket pedig szláv ismerősei közvetítésével, nyersfordítás után, az északiakat (dán, norvég, svéd), a japánokat, kínaiakat és a török verset pontos német, francia és angol szövegeket követve/, mint ahogy azt ő többször is kiemeli, úgy viszonyulnak az eredetihez, mint a „festmény ahhoz a tárgyhoz, amelyet ábrázol”,16 hiszen költőként, műfordítóként úgy érezte, a ,.festmény hűbb, becsületesebb, izgatóbb, mint a fotográfia.”17 Hogy a fordítás inkább a célnyelvi vagy inkább a forrásnyelvi szöveg nyelvi, esztétikai normáihoz igazodjon, illetve a fordító milyen szempontok szerint döntsön e kettő kombinációjának arányáról, csak akkor és ott dőlhet el, ha ezek a kiinduló normák a fordító döntését határozzák meg. Tekintettel arra, hogy a Nyugat első nemzedékének költői a „szép hűdenség” nevében költötték át a nagy európai és világ-15 Uo. 499.

16 Uo. SOI.

17 Uo. 501.

130