Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)
Bíborlila ködkép
Este hat óráig minden lecsendesedett. Kirát leváltották, Démien pedig hazakísérte. A részegest kidobták a kocsmából, többet nem tudni róla. Az idős ember pedig, aki kávézott, elindult hazafelé. Minden ment a régi kerékvágás szerint. Semmi sem változott. Ez is csak egy szokásos nap volt... De kinek? BÍBORLILA KÖDKÉP Felkelek. Hajnali öt óra van. Hogy miért keltem ilyen korán? Ebben az évszakban ilyenkor kel a nap, s úgy gondoltam, ha már tájleíró művet írok, akkor tegyem azt napfelkeltekor. A mesterem ezekkel a szavakkal eresztett utoljára utamra: „Most próbálj meg tájleíró novellát írni. Ha az menni fog, akkor minden más is". Megiszom a reggeli teám, s elindulok az erkélyre. Sosem csináltam még ilyent... Nem írtam még sosem leíró művet, de napkeltét sem néztem még tudatosan. Várom, hogy megtörténjen a csoda. Beleharapok a reggeli ködbe, s meglepően észlelem, hogy nem vattacukor ízű. Lehet, hogy csak azért, mert már kezd felszállni. Közben a koránkelő embereket nézem. Egy idősebb bácsi épp a kocsit próbálja beindítani. Elég nehéz lesz, gondolom magamban, már idős darab... A szomszéd épület egyik ablakában egy fiatal leányt látok. Jógázni kelt fel. Mennyi mindent megtesznek a mai fiatalok, hogy jól nézzenek ki. Bár, az is lehet, hogy csak azért csinálja, mert szereti. Ki érti a nőket? 45
