Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)

A kocsmában

Nem sokkal utánam jött egy fiú is. Fura teremtmény volt. FIosszú haj? Bezzeg a mi időnkben meg is büntetett volna a rendőr, ha hosszú hajam lett volna. Látszólag jól elcsevegtek a pincérnővel. Gondolom, régi barátok voltak, vagy valami ilyesmi, esetleg egy pár.

Bezzeg az én időmben... El kellett vennem az asszonyt, hogy nyilvánosan mutatkozhassak vele. Talán ezért is ment tönkre a kapcsolatunk.

Elfogyott a kávém. Nem bírtam ki, hogy ne igyák semmit, de tudtam, hogy ha alkoholt rendelek, akkor nem tudok leállni, és bajok lesznek. Kell ez nekem?

— Elnézést! Egy kávét még kaphatnék?

— Oöö, persze.

Gyorsan kihozta és futott vissza. Nem igazán vett fontos embernek.

Egy ideig nem történt semmi a kávézóban. A két fiatal beszélgetett, én néztem a kávét, és néha belekortyoltam. Keserűnek éreztem, mint az életem. Elgondolkoztam, hogy mi lett volna..., ha több ideit töltök a családdal, és kevesebbet dolgozom. Ha nem lett volna olyan fontos a pénz, ha többet adtam, és kevesebbet vártam volna... Rájöttem, hogy rossz ember voltam. Megtestesítettem mindent, ami rossz ebben a világban. Pénz, közömbösség, nemtörődömség...

Egy férfi lépett be az ajtón. Enyhén pityókásnak láttam.

— Segíthetek valamiben uram? — kérdezte a pincérnő ismét kedvesen.

— Adjon egy pofa sört! — üvöltött a pofátlan.

— Mi lenne hapsikám, ha kicsit lenyugodnál, és kedvesebb lennél a hölggyel? — meglepődtem.

Kiállt a lányért. Nem néztem volna ki belőle...

— Az ilyen idióták miatt tartunk ott, ahol... — szóltam én is.

42