Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)

Fekete madár

Benyitottunk. Nem volt ott semmi, csak egy asztal és egy szék.

— Ezért csináltuk?

— Akkor most már nyugodtan fogsz aludni? — kérdezte önelégülten.

— Te végig tudtad, hogy itt nincs is semmi.

— Fiam, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan... — és elment.

Méghogy a szemnek láthatatlan, gondoltam magamban. Ekkor megláttam a fal mellett a törmeléket. Odasiettem, észrevettem, hogy az egyik tégla elmozdítható.

— Menj csak! Te nem vagy idevaló! — mosolygott rám a kapitány.

— Te ezt is...

— Igen, ezt is tudtam — mosolyodott el megint.

— Köszönöm kapitányom! — megtoltam a téglát, és visszanéztem rá. — Te nem jössz?

— Nem. Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak kötelességeim.

Megértettem, hogy nem véletlenül találkoztam vele. A sok elmebeteg közül épp az egyetlen olyannal kerültem egy cellába, aki megértett engem. Kiértem és megláttam a világosságot, számomra az új kezdetet!

FEKETE MADÁR

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzol. Sokat gondolok rád, de tudom, elmentél. Sokat járok ki a sírhoz, várom a csodát... Tudod, mint a Mária-jelenések esetében. Most is itt vagyok. Elszállt egy madár a fejem felett.