Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Falusi élet és népszokások
Egy alkalommal egy fiatal legénynél házkutatást tartott két csendőr, meg a kisbíró, mint tanú. Először a háznál, de mivel ott nem találtak semmit sem, fölmentek a hegyre a pincéhez. Amikor kiértek, a gazda kinyitotta a pinceajtót, illetve benyitotta, mivel befelé nyílott az ajtó. Kitárta mindkét szárnyát elébe tett két széket, az egyikre tett bort meg poharakat, a másikra meg leültette a kisbírót, aki tulajdonképpen a faluból jó ismerőse volt, s mondta neki:- Te csak itt igyál szépen, mi meg megyünk keresni a csendőr urakkal a puskát. Le is mentek a pincébe, fel a padlásra és az egész pincét átkutatták, de nem találtak semmit sem.- No ugye mondtam, hogy nincs semmi! - s folytatta:- Most egyet igyunk rá! Ittak is pár pohárral, s utána el is mentek. Amikor már jó messzire voltak a pincétől, a gazda visszakiabálta a kisbírót, hogy akar neki mondani valamit. Vissza is jött a kisbíró, a csendőrök pedig mentek tovább. Mikor a kisbíró a pincéhez érkezett, a pincetulajdonos visszafordította a kitárt ajtókat és megmutatta neki az ajtó hátára felakasztott puskát.- Látod itt van a puska amit kerestetek. De ha egy szót is szólsz nekik, akkor agyonlőlek! A kisbíró nem is szólt semmit, s így a dolog elsimult. Kiegészítésül: a fiatal legényeken kívül voltak néhányan idősebbek is, akik ezt művelték egész életükön keresztül és nem esett bántódásuk. E fejezet végén szeretnék bemutatni a faluból néhány olyan embert, akiktől nem állt távol egy kis tréfacsinálás és egy-két olyan esetet is, amelyeket évtizedekig emlegetett, vagy ma is emleget a falu. Lehet, hogy egyes történetek kissé eltúlzottak, lehet, hogy sokkal több is van „mögöttük”, mint ami az utókorra fennmaradt. Többségét e történeteknek én is csak úgy hallottam, de néhány eseményt magam is megéltem Dobronakon. A történetek két részre oszthatók: vannak tréfás emberek, akik mindenféle tréfát kieszeltek, hogy másokat rászedjenek, megint vannak olyan emberek, akik egyes tréfák célpontjai voltak, akár az egész falu őket ugratta. Kulcsár Jóska bácsi, meg az öccse, Pali mások rovására követték el tréfáikat. Még apám mesélte, hogy Jóska bácsi (akkor még Józsika), 1914-ben, amikor a templomunkat festették és ő is ott dolgozott segédmunkásként, nagy unalmában a szenteltvíztartókba egy-egy marék cinóber 53
