Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Falusi élet és népszokások
egymás közt, sem a falu népével nem került sor. Nem jártak dolgozni - igaz, nem is nagyon hívta őket senki sem. Bárki más is szívesen ment el napszámba, ha volt rá alkalom. De abban a világban sajnos nagyon ritkán. A cigányok „munkaszeretetére” egy példa: egyszer nyáron egy aratócsoport szólt oda egy cigánynak: — Gyere te is aratni! Azt felelte:- Ha az ősszel elszórtad a magot, most arasd is le, szedd is össze! Valamennyien makkegészségesek voltak, függetlenül az életmódjuktól és étkezési szokásaiktól. A bort és a pálinkát jól bírták, ha hozzájutottak, többet is ittak, mint szabadott volna. Néhányan éppen ennek lettek áldozatai. Télen, részegen elfeküdtek valahol és megfagytak. Azért volt közöttük néhány jó munkás is és azokat néha megfogadták erősebb munkákra is. A fiatalabbak nyáron voltak szezonmunkán Baranyában és Szlavóniában is a jó munkások közül. Ezek a falunkbéli cigányok nem beszéltek cigányul. Mind magyarul beszéltek, meg néhányan szlovén nyelven is. Többé-kevésbé írni és olvasni is megtanultak, jártak iskolába is, de nem ez volt a jellemző. Hát ők lettek volna a „szomszédok”. Most következzünk mi, a falusiak. Dobronak község majdnem százszázalékosan magyarlakta falu volt. A kivétel csak az a néhány szlovén család volt, akik már rég a falunkba települtek, vagy beházasodtak. Ők viszont mindannyian beszéltek már magyar nyelven is, különösen a fiatalabbak. Az egész faluban alig akadt 25-30 fő, aki nem tudott magyarul. Például ilyen volt az a néhány csendőr-, finánc- vagy tanítócsalád, akik rövid ideig éltek Dobronakon. Ezzel szemben a magyar ajkú lakosság köréből nagyon kevesen beszélték a szlovén nyelvet. Az idősebbek pláne nem! Mi gyerekek az iskolában még csak megtanultunk valamit - a legények meg a katonaságnál szerbül - s valahogy megértettük egymást. Említettem már, hogy történtek olyan esetek amikor egyes alkoholszerető emberek télen, hidegben elfeküdtek valahol és megfagytak. Hogy községünk környékén milyen időjárás volt általában, arról még nem írtam. Most sem azt akarom írni, hogy milyen éghajlat alatt éltünk, élünk, de egy kiemelkedően hideg és zord télről szeretnék beszámolni. Amikor a második osztályba jártam, az 1928/29-es évben nagy hóval beköszöntött egy rendkívülien hideg tél. Napokig, vagy talán hetekig is havazott. Már több, mint egy méter magas volt a hó. Az épületek tetejéről apánk lehúzogatta a 39
