Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Események, változások a falu életében a két világháború között
Falunkból a huszas, harmincas években - munkalehetőségeket keresve - sokan más vidékeken, más országokban próbáltak boldogulni. Magam is voltam Franciaországban vendégmunkás. De 1926-ban sokan voltak szezon munkán Baranyában, ahol katasztrofálisan nagy árvíz volt. A falubeliekért nagyon aggódtak a hozzátartozók, de hála Istennek senkinek nem történt baja közülük. Mikor megjöttek, sőt, még évek múltán is emlegették a sok szomorú tragédiát, amit az árvíz okozott. Ugyanabban az évben Dobronakon is volt árvíz, de az nem ért le hozzánk, a Tüskeszerre, csak a falu felső, a patak menti utcáit érintette. A kerítéseken megjelölték a legmagasabb vízállást, mely egyes helyeken az 1 méter 20 centimétert is elérte. Még ebben az évben leégett egy lakóház a Tüskeszer utcában. A kár mértékéről nem tudok. 1929-ben a Csillag utcában volt egy tűzeset. Először Szekeres József háza gyulladt ki, s utána átterjedt a szomszéd Balazsic János házára. Mindkettő szalmafedeles faház volt és ezért teljesen leégtek. A két ház helyett téglából épült az új. Még egy tűzeset volt a Felső-hegyen, amikor a Milhofer-pince gyulladt ki. Itt a tűz keletkezésének okát nem tudták megállapítani. 1947-ben aztán egész tűzvész pusztított, amikor leégett az Egyházvég egy része és majdnem az egész Tüskeszer. A mi utcánkban pusztító tűznek áldozata lett a mi családunk háza is. 1930. június 1-jén volt egy csúnya nagy jégverés Dobronakon. Sötét felhő jött nagy zivatarral és mennydörgéssel, jégveréssel. Jól elverte a határt, különösen a falu északi és nyugati részét. A szőlőhegyünk útjába esett, az nagy kárt szenvedett, mezőnk a déli részen kisebb kárral „megúszta”. 1931 -ben Medárd napján éppen a hegyen voltunk szőlőt kötni, amikor ismét jégverés pusztított a dobronaki határban. Nagy volt az elkeseredés a faluban, mert ezúttal a szőlőt jobban károsította, mint az előző évben, meg egyébként is ínséges esztendők jártak. A plébános és káplán urakról írt mondatokban nem írtam Foky Aladár káplánról, aki Volper Pál plébános úr idejében volt a dobronaki káplán, majd Lendvára került. 1926-ban meghalt és a lendvai temetésére sokan elmentek a tanítványai közül, akiket annak idején hittanra tanított. Köztük volt Jóska bátyám is. Természetesen gyalog mentek, mint abban az időben mindig, s útközben nagyon megáztak. Nem hinném, hogy ez az eset a fiatalokkal összefüggésbe hozható lenne a következő járványokkal, de soha nem tudni, hol éri a baj az embert. 27
