Göncz László: Életfoszlányok (Győr, 1997)
Reményfoszlányok
VIHAR UTÁN Megállott az idő és én állok vele, végre-valahára nyugodt lett a lelkem. Lehajtottam fejem a sok vihar után, ha előbb teszem azt, jobb lett volna tán. Bár ne tudnék visszaemlékezni a rosszra, emlékeimből mégis az jön vissza. Nehéz évek gyötrelmes napjaival küzdöttem, harcom nem sikerült, magam is elestem. A halottak otthonában megállott az idő, nem hatol be oda sem rossz, sem jó levegő. Vége van már mindennek, elvesztem már, csak még egyszer élhetnék - ám az idő nem vár. A fekete föld alatt nem háborgat senki, összeroskadt testemen a csontok törnek ki. 41
/
