Horváth Bernadetta: Magyar-szlovén történelmi korszakok rövid bemutatása (Lendva, 2012)
A magyarok története - Mohács és az ország három részre szakadása
ORALHISTORY.hu Szapolyai Jánost bízta meg a felkelők leverésével. A parasztháború vezetőit brutálisan meggyilkolták. A parasztok felett aratott győzelem után a nemesek bosszút álltak, és törvényekkel igyekeztek röghöz kötni a jobbágyságot. Dózsa György megkoronázása WIRBOCZI ISTVÁN DECRETUM TRIPARTITUM IAT1NO-HUNGAWCUM lURJSCONSUnUDINAWI. INCtm MOST MUNCARM (. TRANSYIVANU MAGYAR ti IHDII.Y ORSZÁGNAK TÖRVÉNYKÖNYVE Werbőczy István Hármaskönyve A Hármaskönyv a magyarországi jogi szabályok és szokásjog gyűjteménye. Először 1514- ben mutatták be az országgyűlésen, sajnos nem hirdették ki, de ennek ellenére használatban volt egészen a 19. század közepéig. MOHÁCS ÉS AZ ORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSA Már a parasztháború előtt is fenyegetett a török veszély, utána ez még csak fokozódott. A magyarok a Habsburgok segítségére számítottak, és nem voltak hajlandóak meghosszabbítani a törökkel kötött békét. Az ország sorsa megpecsételődött, amikor a török birodalom élére I. Szulejmán került, aki tervbe vette Közép-Európa meghódítását, s a Habsburg Birodalom elleni háborút. Az elhanyagolt végvárrendszer nem tudott ellenállni a török támadásának. I. Szulejmán szultán 1521-ben elfoglalta Nándorfehérvárt, ennek következtében a törököknek megnyílt az út Magyarország, illetve nyugat felé. A királynak az ország védelmét szolgáló intézkedéseit egyedül Tomori Pál kalocsai érsek vette komolyan. I. Szulejmán szultán 1526 tavaszán indította meg hadjáratát Magyarország irányába. A nagy csatára a mohácsi síkon került sor augusztus 29-én, ahol a 60 OOO-es török sereggel csak 25 OOO-es magyar sereg állt szembe. A magyar egységek Mohácsnál nagy vereséget szenvedtek, maga a király, II. Lajos is a megáradt Csele-patakba fulladt. A török ellenállás 59