Hagymás István: Utazások Fellinivel a Zenekari próbára, A nők városába és a Satyricon világába (Pilisvörösvár, 2002)
Zenekari próba - Fellini apokalipszisa: A Zenekari próba
azok a viszonylatok, amelyek a zenekaron belül érvényesülnek, jó közelítéssel átfedésbe hozhatók nevezett közösségek belső dinamikájával stb. Hasonlóképpen jelentheti a környezet, vagyis a próbaterem (koncertterem) azt a szükebb vagy tágabb világot, ahol ezek az emberek élnek: a ház, a templom, a város vagy az ország, de maga a földkerekség, s élettere (ez a rogyadozó templomépület) a benne lakóknak... Az értelmezés ezen a szinten még mindig az itt és most-ig dekódolja a látottakat, hallottakat, mégis ez az a háttér, amelyről elérhető a "szökési sebesség", és (a "gravitációt legyőzvén") a múlt és a jövő közvetlenül is érzékelhető tér-idő dimenzióban ölt testet a csillagos égen. Dolgozatomban egyből ezen a harmadik, planetáris szinten próbálom meg követni a cselekmény fonalát, megfejteni ezt a mai szem számára talán rejtjelesnek tűnő filmüzenetet. Innentől kezdve át kell programoznunk az agyunkat, szemünket s talán a szívünket is: annak az archaikus világlátásnak és világmegélésnek a szerves hullámhosszaira, amelyen Fellini oly magától értetődő természetességgel sugározza a mindenkori "vevőnek" vizuális kódjait... Az első dolog, amit azonnal észre kell vennünk, egy akár (első látásra) hibának tetsző momentum. Úgy tűnik, mintha még magának a filmnek a kezdete előtt, vagyis az ún. feliratozásnál reszketne az operatőr keze, hiszen a feliratok hátteréül szolgáló fal(?)-, padló(?)-felület alig észrevehetően ugyan, de mégiscsak rezeg. Nehezen elképzelhető, hogy egy olyan profi operatőr, mint Giuseppe Rotunno, reszkető kézzel dolgozna. Ha viszont nem így van, akkor az az állvány inog, amely a kamerát hordozza, méghozzá azért, mert a talaj is mozog, amin az állvány terpeszkedik. Van természetesen egy másik, szintén magától értetődő magyarázat: alattunk reng a föld... Félek, innen nézve is, onnan nézve is igaz a feltételezés, és a templom(hajó), ami elénk tűnik, ugyanúgy hánykolódik a tömegközlekedés háttérzajának hullámain mint a mi mozink, s a zenészek hozzánk hasonlóan a "tengeribetegség" félreismerhetetlen tüneteit mutatják: romlott az egész világ. Rossz előérzetünk van, mégis minden halad tovább (egyelőre) a maga útján. Ha az elmondottakat lefordítjuk csillagmítoszi nyelvre, akkor következőképpen fogalmazhatunk. Mind a film térideje, mind a mi téridőnk ítéletidő, ami annyit tesz, hogy minden megmérettetik, vagyis a Mérleg jegy- és jeltulajdonságai manifesztálódnak az észlelt rezgésben, billegésben, ingásban. Ha megállapításunk helyes, akkor az év napjárás menete szerint 18
