Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Antonius és Kleopátra
A történészek szerint a Jézus születése előtti években-évtizedekben a zsidó és a görög-római világot általános messiásvárás jellemezte. Egyesek Augustusban, a Római Birodalom egyes számú vezetőjében vélték megtestesülni és látni az új istenséget. Vergilius római költő i. e. 40-ben megjövendölte, hogy a világmegváltó új, boldog korszakot teremt... Nem beszéltünk még Erősről, Antonius másik-második, de semmiképpen sem másodrendű hű hívéről, alteregójáról, személyiségének talán még mélyebb kivetüléséről. Ösztönösen Antonius Kleopátrához fűződő erejét, éroszát, erotikáját, szerelmét, kötődését, libidóját képviseli. Óvja, őrzi, ápolja a viszonyt, ha kell, békít, mindent megtesz a „pár” páratlansága érdekében. Enobarbusszal szemben, aki a történet elejétől fogva látványosan együtt mozog Antoniusszal, egészen árulásáig és egyben haláláig (negyedik felvonás, kilencedik szín), Eros „csak” epizódszerűen bukkan elő (néha még így sem) Antoniusból - Antoniusnak. Gazdája a negyedik felvonás 12. színé ben érzi leginkább a hiányát, nem véletlen, hogy ebben a színben háromszor is érte kiált. Antoniusnak itt nagy szüksége lenne Erosra, hogy jogos dühében, csalódásában és kiábrándultságában mégis megőrizze Kleopátra iránti hűséget, még azon az áron is, hogy „ez az egyiptomi szajha” immár másodszor árulja el. Talán már Antonius is érzi, hogy Eros lassanként búcsúzik, elhagyni készül őt. A negyedik felvonás 14. színé ben aztán megtörténik a nagy elválás. Antonius olyan dolog megtételére kéri Erőst, ami teljesen idegen tőle: ti. arra, hogy megölje gazdáját. Antonius felszabadított rabszolgája inkább magával végez, és ebben a pillanatban Antonius is felszabadul, meghal benne a szenvedély, mint korábban a „józan ész is”, amikor Enobarbustól megszabadul, vagy inkább az tőle, egyre megy. Itt áll előttünk Antonius (lelkileg) csupaszon, lemeztelenítve, ösztön- és észmentesen, énmentesen, mint a beavatottak, akik immár magukat győzték le. Antoniusban a „hím” akkor hal meg, amikor a heréit Mardian, Kleopátra (ál)haláláról tudósítja. Nem véletlen, hogy Kleopátra sem tud vele „játszani”, vagy örülni annak, amit egy eunuch is adhat, hiszen vele, mellette maga sem lehet nő. Mardian nemtelensége ellensúlyozza Antonius és Kleopátra életigenlő szexualitását, Mars és Vénusz szenvedélyes nászát és a páratlan párban megtestesülő androgün őserőt... Shakespeare-t nemcsak, sőt nem elsősorban főhősei szerelmi viszonya foglalkoztatja, de a pár kapcsán egyebek mellett a nemiség érdekli úgy általában, egészen a nemek harcáig elmenőleg... 88
