Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

(Casca nyakon döfi Caesart: Caesar megragadja karját: azután többektől s végre Brutustól döf etik meg)”

(Harmadik felvonás, első szín)

Nyelvünkben a kar és a kard ugyanúgy összetartoznak, mint a kéz és a kés. Ha azt halljuk Casca, a kaszkadőrre asszociálunk, aki a színész helyettmellett elvégzi-eljátssza a legnehezebb jelenetet, vagy éppen előjátszik, megmutatja, hogyan kell „azt” csinálni. De gondolhatunk a kaszkádra is, amelynek sokszorozó, fokozaterősítő, gyorsító jelentése van. Végül a Casca és kasza is hasonló hangzású szavak és talán jelentésükben, jelentőségükben sem állnak messze egymástól. Casca tehát karral, kézzel, karddal, késsel előjátszik, megmutatja, hogyan kell „azt” csinálni és ezen a réven elindít egy kaszkádot, egy sokszorozó-fokozaterősítő folyamatot a végsőkig felgyorsult időben, és a jóslatok, előérzetek, balsejtelmek beigazolódnak. Az idő talán éppen azért, mert Casca (értsd: kaszkád) szerűen megsokszorozódik, ítéletidővé alakul, a szó szoros és átvitt értelmében is. Ne feledjük, hogy egy halálos ítélet, egy kivégzés előkészületei zajlanak éppen, és nem akárki felett ítélkeznek az ítészek, nem is akár mikor: az idő (k) végén, de legalább is egy világkorszak végén.

Hogy teljes legyen a Cascáról alkotott képünk, vissza kell térnünk az első felvonás második színéhez, ahol magáról is szót ejt, és róla is szólnak:

„Casca:

Nos hát, mielőtt lerogyott, látván a közcsoportot örvendezni azon, hogy ő a koronát visszavetette, megnyitá mellruháját, s odamutatá torkát, hogy messék el. És ha én valamiféle kézmíves volnék, szálljak pokolra a gonoszokkal, ha szaván nem fogtam volna.

(...)

Brutus:

Mi lomha fickó vált ebből? Tüzes Fürgenc fiú volt iskolás korában.

Cassius:

Az ő ma is, ha végrehajtani

Kell nagy s nemes merényeket, noha

E lomha képet öltözé magára;

E durvaság a mártás ép eszén,

Mely a gyomrot készíti, hogy szavait Jobb ízűén költhessük el.”

62