Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

A koronázási kísérlet tehát nem a szokás hagyományos része, nem szerves eleme a játéknak, hanem amolyan improvizálásról lehet szó, amelyet Antonius „talált ki”, Caesar pedig „belement a játékba”. A farkasünnep sem Caesar előtt sem uralkodása után nem tartalmazta ezt a „dramaturgiai többletet”, itt és most viszont messze túlmutat önmagán. Első megközelítésben jó alkalom arra, hogy az uralkodó lemérje népszerűségét, „tesztelje” a népet, a közhangulatot. Másrészt viszont a játék (ami már talán nem is annyira játék) megerősítheti Caesart uralkodói, „népatyai” szerepében, az ősökkel, az őssel való önazonosságban. A győztes hadvezér, Caesar joggal hihette, hogy a rómaiak nemcsak a hadistent látták meg benne, de Romuluszt is és a farkast is imádták rajta keresztül, egyszersmind féltek is tőle, mint a farkastól. A Shakespeare által összevont időben (lásd: Lupercalia, vagyis február 15., és másnap március idusa, vagyis március 15.) a múltnak, a jelennek és a jövőnek egy olyan sűrítménye teremtődött, amelybe belefért a félve tisztelt ős, vagyis a félig süket, sápadt, gyenge testalkatú, epilepsziás, beteges, meddő (feleségű) (ilyennek írják le ugyanis a krónikák Caesart) „főnök” rituális, fia általi meggyilkolása, belefért egyszersmind a zsarnok-diktátor, a szabadság- és a köztársaság-ellenes „aktuálpolitikus”, a parancsuralmat gyakorló személy, a korlátlan hatalommal rendelkező államfő, az individuum stb. „titkosszolgálati eszközökkel való” eltávolítása, likvidálása, és belefért a küszöbön álló Halak világkorszak hírnökének: (anti)krisztusának, istenének, emberének, farkasának az idő új (tér)cikkelyébe való illesztése is. Julius Caesar és (kor)társai voltak az utolsó „Kosai”, „Farkasai” és „Kutyái” egy nagy, kerek világkorszaknak, a Kos világhónapjának, amelyben a mai értelemben vett időt még nem tartották számon. Ezért beszélünk úgy róla, hogy időszámításunk előtt. Abban az időtlen időben jelent meg az új „férfi” előképe, pl. (ács) Józsefben Krisztus, és vele a mai értelemben vett idő(számítás). A „negatív idő” lassan a nullába torkollt (lenullázódott), majd előjelet váltott, kibillent a holt(Kos)pontból, és immár Halak képében nyomta rá bélyegét a következő krisztusi-antikrisztusi világkorszakra. De ez már egy másik (shakespeare-i) történet, maradjunk továbbra is Caesarnál. A darabnak a merényletig szinte minden szava, mondata előrejelzi nemcsak Caesar végzetet, de azt is, hogy a címszereplő is halálpontosan érzékelte, hogy a farkasünneppel elkezdődött számára a visszaszámlálás. Nem állt ellen, hagyta, hogy a dolgok annak rendje és módja szerint megtörténjenek vele. volt benne elég emberi bátorság, hogy megölesse

58