Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
János király
Azt várnánk, hogy Lajos és Blanka annak rendje és módja szerint nézik egymást, mint a szerelmesek, és szemeik ragyognak a boldogságtól. Ehelyett Lajos a saját árnyékával találja magát szemben Blanka szemében, és ezt a tényt háromszor is fontosnak tartja kihangsúlyozni. Mit láthat ezek után Blanka? Természetesen a nagy semmit. A (vak)holdak, a (csillag)mítoszi időből és ennek következtében a saját szerepükből is kizökkennek, sem Marsként, sem Vénuszként nem funkcionálnak, fényevesztettek, nem látnak, nem látszanak, nem láttatnak. Pedig Blanka vénuszi fehérsége (az asztrálmítoszi hagyomány a fehér gyöngyöt és a szintén fehér színű ónt társítja ehhez a bolygó-istennőhöz) és Lajos marsi baglya [ugyanez a hagyomány a baglyot Mars bolygó-istenhez rendeli - lásd Athéné (Minerva) és Árész (Mars) vetélkedését] jelzik, hogy eredendően minek, milyennek is kellene látszaniuk, ha egymásra, egymásba néznek. Nem véletlenül ismételgeti Richárd cinikusan Lajos szavait és hasonlítja az ifjú trónörököst a bagolyhoz ugyanennél a résznél. Richárd egyszerre leplezi le a fiatalok „szesztelen szerelmét”, Lajos árulását és fejezi ki saját féltékenységét, elvégre maga is fiatal. Árulkodók Richárd szívről, szívhez szóló szavai. Mintha nem is Lajos szívére vonatkoznának, hanem a sajátjára, hiszen a dauphin szívet nem is emleget, végig árnyékról beszél. Richárd viszont „kiteríti a szívét”, amely nála (Henrikkel szemben) még mindig az érzelmek központja, így a szerelemé is. Ez a kivetített szív ugyanakkor négy részre van tagolva, vagyis 4 üregű reneszánsz szív is egyben, anatómiai képlet, a keringés szerve. De ami talán a legérdekesebb, hogy ez a négy negyedszív egy egészet alkot, ahhoz hasonlóan, mint ahogy a Hold is négy fényváltozatban mutatja magát egynek, annak, ami. Richárd tehát úgy üz gúnyt Lajossal, hogy közben magát definiálja... Visszatérve arra a bizonyos baljós égi jelre, jelenségre, látomásra, fénytüneményre stb., amely szerint egyszerre öt Hold volt látható az éjszaka egén, mégpedig négy helyben álló és egy, amely ezeket körbekeringte, megerősödhet bennünk az a gyanú, hogy Shakespeare valamifajta hátsó gondolattól vezérelve, vagy inkább előre megfontolt szándékkal csinált holdhőst a maga által kitalált Faulconbridge Filepből. Már csak azon csodálkozunk, hogy miért is nem ezt a nevet adta darabja címéül, hiszen mint láttuk, akár ő is lehetne a történet főszereplője. Tudnunk kell, hogy Erzsébet királynő (I. Erzsébet angol királynő, London, 1533. szeptember 7. - London, 1603. március 24.) szívesen tetszelgett a „szűz királynő” szerepében, és mindent megtett azért, hogy 26
