Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Mayer Erzsébet: Utószó

könnyedén meg is feledkezik. Hagymás István meggyőződése szerint ezek a körkörös folyamatok határozzák meg a shakespeare-i ember sorsát is. A körívnek van felemelő, felfelé ívelő szakasza, mint ahogy van hanyatló, lefelé bukó iránya is. Ezek a mozgások nem mechanikusan követik egymást, hanem egymásban vannak: a sötétség, a halál szüli az életet, mint ahogy a nap fénye is magában rejti a sötétet. Az élet és a halál így tartozik össze. Ez az ősi tudás ott lapul az egész Shakespeareéletmű mélyén. Mivel a drámaíró reneszánsz ember, az újkori Európa nagy tudású polgára, rémülettel tölti el az univerzumból kiszakadt, a természeti kötelékeit elvágó önálló, öntudatos entitásként működő ember korlátolt cselekvése, a történelmi igazságszolgáltatásba vetett hite. Műveiben rafínáltan figyelmezteti az embert: az élet szerinte hol kerék, hol talp. Hagymás István értelmezésétől némiképp eltérően ez a tömör és találó metafora számomra azt jelenti, hogy a saját talpán álló ember hiheti ugyan, hogy körülötte forog a világ, sőt még az a meggyőződése is támadhat, hogy ő vezényli a bolygók mozgását, de az elkerülhetetlen bukásában rá kell döbbennie, hogy nem függetlenítheti magát a kerék egyetemes körmozgásától. Hagymás Istvánt azok a pillanatok különösen érdeklik, amikor ez az átfordulás megtörténik, azokat az erővonalakat keresi a művekben, amelyek hatására kifordul az ember kezéből a hadvezéri vagy a karmesteri pálca. És akkor feltartóztathatatlanul aláhull az ember, és vége szakad a nagyszabású emberi akarásoknak. Ezek azok a pillanatok, amikor a Nap aranyából aranypénz, a szeretetből, jóságból adásvétel, a hitből hitel, a nőből kurva, a szellemből tárgy és áru válik. Mintha Shakespeare azt a felismerését osztaná meg velünk, miszerint a reneszánszban nem újjászületett, és nem felemelkedett az ember, hanem éppen ellenkezőleg, bekerült a hanyatlás időszakába és a romlás állapotába. Sőt az olvasatokból egyértelműen kiderül, hogy ennek a bukásnak a gyökerei ott vannak már az európai kultúra eredeténél, annak nagynak titulált korszakaiban.

Hagymás István Shakespeare-látlatai közül az Antonius és Kleopátra azt az átfordulást mutatja meg, amikor az androgün teljesség elbukik. Egyiptom (Kleopátra), magába fogadja Rómát (Antonius), viszont a világ tengelyét a római triumvirek mozgatják, akik azonban - nem számítva Antoniust - nem akarják, hogy erre felkússzon Kleopátra. A mű tekinthető akár a matriarchátus végnapjainak állított emlékműnek is. És ott bujkál a műben az az emberismert is, miszerint az asszonyi elv eltüntetése magával hozza a férfielv sérülését is.

166