Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Athéni Timon

Philotus:

Az úr még nem mutatkozott?

Lucius szolgája:

Nem

Philotus:

Csodálom. Máskor már hétkor ragyog.

Lucius szolgája:

Úgy van, csakhogy most rövidül a napja:

Mert lásd, a tékozló útja olyan,

Mint a napé; csak nem kezdődik újra.

Félek,

Erszényében mélységesen nagy a tél,

Azaz: bármilyen mélyre nyúlsz bele,

Keveset markolsz.”

(Harmadik felvonás, negyedik szín)

,jKlcibiades:

Hogy jutott ide a nemes Timon?

Timon:

Ahogy a Hold, ha elfogy a világa:

De én nem tudtam megújulni, mint ő,

Nem akadt Nap, mely kölcsönadjon.

(Negyedik felvonás, harmadik szín)

Shakespeare-ben (mások mellett) az a zseniális, hogy hasonlatai, metaforái stb., nemcsak és nem elsősorban költői képek, hanem szó szerint értendő üzenetek. Az olvasók, nézők stb. általában az ún. költői képek másodlagos vagy sokadlagos jelentését próbálják értelmezni, ahelyett, hogy az „ősképre” figyelnének, amely még csak nem is költői. Shakespeare-t tehát, véleményünk szerint, elsősorban a „szó” (legszorosabb) értelmében érdemes megközelíteni, vagyis költőinek vélt (szó)képeiből érdemes a költőit kitakarni, egyébként ugyanis elvakít bennünket, mintha a Napba néznénk. Ezek az oda-vissza tükröződések oda vezetnek, hogy az őskép és a költői kép megsokszorozza egymást. így fordulhat elő, hogy pl. a napszak (kilenc óra, hét óra) az évszakra vetül (tél), hogy az úr szó ebben az összefüggésben elsősorban Isten értelmű, a ragyogás mindenekelőtt a Napra vonatkoztatható, a megrövidült nap nem elsősorban az elszegényedő, pénztelen Timonra, hanem a télen, rövid na-145