Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Antonius és Kleopátra
Fölfegyverzett híveit, élükön Brutust, a legnemesebb rómait, Vért folyatni a Capitoliumra? Nem más, mint az, hogy egy ember csak ember Lehessen! S épp ezért nyögi az én Hajómat a dühös óceán - A hálátlan Rómán így bosszút állok Nemes apámért.” (Második felvonás, hatodik szín) Darabunkban Pompeiust tulajdonképpen Julius Caesar szelleme jogosítja fel a bosszúra, amit aztán az általános szeretet szelleme közömbösít. A Brutusnak megjelenő apaszellem felfogható úgy is, mintha az a fiú kivetült bűntudata, lelkiismeret-furdalása volna. Attól függően, hogy milyen sorrendben olvassuk a két szóban forgó művet (Julius Caesar - Antonius és Kleopátra), merülhet fel bennünk a kérdés, hogy pl. a bosszú szüli-e a lelkiismeret-furdalást, vagy fordítva, a lelkiismeret-furdalás vezet bosszúhoz stb., és akkor még nem is vontuk be a játékába Hamlet szellemét, vagy pl. Prospero szigetének sok furcsa, titokzatos szellemét stb. Shakespeare szelleme(i) ezek szerint lehet(nek) olyan eleme(i), hídja (i) a daraboknak, amely(ek) révén azok közlekednek egymással, s a szereplők szabadon járhatnak, kelhetnek az egyik műből a másikba. így fordulhat elő az a furcsa paradoxon, hogy ugyan minden színdarab önálló, kerek és egész, egyszersmind azonban előzménye is és következménye is lehet egy másiknak. Ebből az (is) következik, hogy sokszor csak egy másik darabból visszatekintve értünk meg bizonyos összefüggéseket, azt, hogy miként alkot az életmű egy „sejtje” a többivel eleven szövetet... Ezen a réven válhatna pl. Pompeius, Szardínia és Szicília ura A viharban Prosperóvá, Szardínia és Korzika urává, vagy Kleopátra Szeléné, Algéria királynője Sycoraxszá, Caliban anyjává, Ariel szigetén stb. Az Antonius és Kleopátra a régi világ(ok) - Egyiptom, Görögország, Róma - isteneit, embereit villogtatja, és állítja az idő rajtvonalára a kor fiait és lányait. A vihar Prosperója az újvilág (Amerika) kihívásaival kell hogy szembesüljön, ahol már nem is nagyon vannak istenek, s az emberek is inkább (élet-tér?)hódítók, akik az „őshaza” és a „szülőföld” között ingadoznak a „vihar” által újra kizökkent időben. 131