Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Antonius és Kleopátra

peare csak a darab végére ad számunkra feladatot, de az is gyanús, hogy mindhárman, mert hárman is vannak, Octavius Kleopátrához való viszonyát hivatottak érzékeltetni.

Az első Thyreus, Caesar, vagyis Octavius követe, aki a csábítót játssza:

„Caesar:

(...)

Lássuk, mit tudsz; csábítsd el Kleopátrát Antoniustól, Ígérd meg nevünkben Azt, amit kér, sőt többet is; a nők Jósorsukban sem szilárdak: a szükség A Vesta-szüzet is megrendíti Fortélyodat szedd elő, Thyreus,

S amit jutalmul kérsz, törvény nekünk.”

(Harmadik felvonás, tizenkettedik szín)

Úgy tűnik, Thyreusnak sikerült elnyernie Kleopátra kezét, s csak találgathatjuk, hogy milyen is volna a darab kimenetele, ha Shakespeare nem gondoskodott volna arról, hogy Antonius a legjobb időben és helyen lépjen színre, és kapja rajta hűtlenkedő feleségét, büntesse a „betolakodót”, de mondhatnánk (be)férkőzőt is:

„Thyreus:

Nemes a szándék.

Ha bölcsesség a sorssal vív csatát S csak annyit mer, amennyit el tud érni,

A véletlen nem rendíti meg akkor.

Hadd lehelem alázatom jelét Kezedre.

Kleopátra:

Caesar apja, birodalma Meghódításán gondolkodva gyakran E méltatlan helyhez szorítva ajkát Csókot hullajtott rá!

(Antonius és Enobarbus visszatér)

Antonius:

Micsoda kegy!

Mennydörgős Jupiter! Ki ez a fickó?

124