Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Antonius és Kleopátra
szüléink szüleinek szüleivel. Érdekes, hogy az angolban a daddy kifejezés „papa” értelmű, ugyanakkor a dead halottat jelent. Mintha a fordítás, ill. maga a magyar nyelv nemcsak az angol szöveg jobb megértését szolgálná, de ad absurdum olyan dolgok érzékeltetését is lehetővé tenné, ami eredetiben talán elkerülné a figyelmünket. Ha most két szóba kellene sűríteni a darabot, mindenképpen a dada és a féreg kifejezések adnák vissza legsűrítettebben Kleopátrát és Antoniust... Ahhoz viszont, hogy egy legyen a kettő, vagyis páratlan a pár, kell még valami, ami összeköti őket, és ez a szopás. A magyar szop, valószínűleg hangutánzó szó, természeti hang, amely akkor keletkezik, ha összeszorított ajkakkal „beszívunk”. Azt, hogy szív, régiesen (tájszólásban) úgy is mondták, hogy szí. A női mellet a gyermeki nyelv sziszinek, vagy cicinek mondja. A szerb sisa (olvasd: szisza) egyszerre jelent női emlőt és szopást, a sestra, ugyanúgy, mint az angol sister, lánytestvér értelmű. A latin mamma, emlő, tőgy, csecs, kebel jelentésű, a mama szinte minden nyelvben anya értelmű, a kígyó viszont „magyarul” sziszeg. Ha nem akarnánk is észrevennénk, hogy Shakespeare költői képe, a „szoptató jelenet”, jang-jin jellegű. Maga Kleopátra is megfogalmazza, hogy: Kleopátra: (...) (...) a halál se több, mint Szeretőnk szorítása: fáj, de mégis Kívánjuk. (...)” (Ötödik [utolsó] felvonás, második [utolsó] szín) Egyfelől tehát van egy dadánk, Kleopátra vagy Izisz, aki szoptat, tejet ad (a dada visszafelé olvasva ad-ad) és a nagy adakozásban „elszoptatja” éltető tejét, elfogy, álomba, halálba merül, mint az (új)Hold. Másfelől viszont van egy fügéből kígyóvá, féreggé, kisbabává alakult sziszegve szopó Antoniusunk, aki egyben másban Oziriszre is emlékeztet, kiszopja felesége anyatejét, és újjászületik. De ugyanez a fallikus lény mint férfi, férj, féreg, a feleségébe, és egyben az anyjába „fúrja” a maga éltető nedveit, „apatejét”, ondóját, írmagját, gyógyírját, és újra életre kelti a másikat, a másik felét, miközben maga kifogy magából... Igazi gyújtópontja ez a momentum a kezdetet a véggel, a halált az újjászületéssel egyidejűleg megjelenítő színdarabnak, amely nemcsak 120
