Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Antonius és Kleopátra
szervetlen anyagokból, amelyekből spontán, egyszerű szerves molekulák keletkeztek, s ezek egyesülés révén alakították ki az első élő sejteket. Az élet az egyetlen olyan (ismert) folyamat a világegyetemben, amelynek során az univerzum entrópiája folyamatosan és konzekvensen, külső behatások nélkül csökken. 1,5 milliárd évvel ezelőtt egyes eukariótáknál (sejtmagvasok) megjelent az ivaros szaporodás. A korábban ivartalanul szaporodó sejtek, egyszerűen két utódsejtre osztódtak. Ezzel szemben most az osztódáskor keletkező ún. haploid (egyszeres) kromoszómakészlet nem építette magát vissza úgynevezett diploiddá (kétszeres), hanem egy másik haploidot fogadott be, s annak kromoszómaszámával egészítette ki a maga fél készletét. A kétneműség valószínűleg véletlen makroevolúciós lépéssel jött létre. Osztódási hiba léphetett fel (mármint az egyszerű, ivartalan szaporodásnál, az osztódásnál), amelynek ad hoc javítási módszere, egy hasonlóan sérült másik fél felhasználása volt. A „kóros” szaporodási mód jobbnak bizonyult az eredeti egészségesnél, mivel nagyobb lehetőséget adott az alkalmazkodásra. Az ivaros szaporodással nem egyszerűen a két szülő „másolata vagy összege” jött létre, hanem egy mindkettejüktől eltérő egyed. Úgy tűnik tehát, hogy az élet keletkezésénél is (a Földön) egyfajta párképződés (szerves molekulák egyesülése) zajlott le, de az ivaros szaporodásnál (annak kialakulásánál az evolúció folyamán) is valami hasonló, ti. a két „fél kromoszómaszámú sejt” (félsejt) fúziója történt. Charmian (és Kleopátra) méhe-méhei elvezetnek bennünket a méhek építette lépek hatszögletű kamrácskáiig: a sejtekig, de ezen a réven eljuthatunk az első élő sejtekig is, vagy az ivaros szaporodás (ős) sejtjeiig. Antonius (és Kleopátra) beavatásaik során, mintha visszalényegülnének, és maguk is ezeket a bizonyos „haploid” ős(ivar)sejteket elevenítenék meg, amelyeket egymás mellé rendelt a sors, az Isten vagy az evolúció. A darabban ez az egymás mellé rendelés talán abban a jelentben jut leginkább kifejezésre, amikor a haldokló Antoniust (nem kis erőfeszítéssel) Kleopátrához emelik fel: „Kleopátra: (...) (...) De jöjj, Antonius - Emeljük föl, lányok - barátaim, Segítsetek! 108
