Halász Albert (szerk.): Penavin Olga a Muravidéken (Lendva, 2014)
Halász Albert: Penavin Olga muravidéki érdemei
Halász Albert Penavin Olga muravidéki érdemei Deres, harmatos reggeleken, majd a déli tűző nappal szemben, a postaúton gyalogolva, egy-egy faluba betérve sok mindennel megismerkedtem sok mindent láttam és hallottam, s mégsem állíthatom, hogy tökéletesen ismerem a Muravidéket. Gyűjtőmunkám során 23 faluba tértem be, vagyis majd negyedszáz falu nyelvét, népi kultúráját tanulmányoztam, embereit megzaklattam kérdéseimmel. Ok azonban nem találták kérdezősködésemet zaklatásnak. Szívesen invitáltak be házukba, asztalukhoz. így azután valamelyest sikerült bepillantanom életükbe is.1 így kezdi egyik muravidéki beszámolóját Penavin Olga, aki a 60-as, 70-es években járt először egyedül, majd többedmagával még kétszer is a szlovén-magyar határ magyarok lakta innenső oldalán. Lendva-vidék, Hetés, Őrség településeit meglátogatva, tájnyelvi és párhuzamosan néprajzi anyaggyűjtést végzett. Ezekről az utakról e konferencia keretében mások hivatottak részletesebben szólni, itt csupán érintőlegesen arra térünk ki, melyek azok a ma már nem, vagy csak elvétve fellelhető adatok, amelyeket magnószalagról ma is visszahallgathatunk, és a Muravidék jellegzetességei közé sorolhatók. Ezek a hangfelvételek egyébként az egyik első, ha nem az első megőrzött hangzóanyagok erről a vidékről, ami értékét ennél fogva is növeli. A felgyújtott anyag fontossága már a gyűjtőjében is tudatosult, hiszen későbbi útjain saját maga tapasztalta a rohamos változást: Később, évek múltán, mikor ballada- és mesegyűjtés céljából visszatértem a nekem oly kedves tájra és szeretetre méltó embereihez, fájdalommal konstatáltam, hogy adatszolgáltatóim jó része elköltözött az árnyék világból, s hogy a paraszti életforma természetes bomlásával, a gazdasági, társadalmi, művelődési viszonyok robbanásszerű változásával a hagyományok, a szép balladák, mesék csak kevesek, főleg idősebbek tulajdonai immár, s a szokások, hiedelmek is eltűnőben vannak. Csak az idősebb nemzedék ápolja még őket. A fiatalabbak már nem törődnek a régi dolgokkal, a nagyszülők tudásával, babonáskodásnak tartják, sőt gyakran szégyellik is. A legjobb esetben csak passzív tudói a 1 Penavin 1983a. 67
