Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Önszerveződés, kapcsolatépítés és a muravidéki magyar irodalom

nak azzal a véleményével, melyet az 1999-es indító irodalmi találkozó alkalmával az öntörvényű alkotási mód, mint legfőbb írói magatartás forma mellett a kisebbségi író iránt támasztott közösségi követelményként az „elvárásoknak való megfelelés“ kérdését is felvetette. „Egyrészt az ilyen irodalmi megnyilvánulás magán viseli a közösség általános nemzeti, valamint emberi értékeit és jegyeit, sőt sokszor tudatosan ezek megerősödésére törekszik. Másrészt azonban, ha látszólag csupán esztétikai szempontból van is értéke a műnek, az anyanyelven vállalt irodalmi tevékenység így is az adott nemzet egyetemes irodalmát gazdagítja...“. (Göncz, 1999, 121.)

Hasonló horderejű veszélyként szokták megemlíteni az elszigetelődést, korszerű fogalommal élve az irodalmi „gettósodást“. A magyar irodalmi hagyományra illetőleg a helyi népművészeti hagyományra való támaszkodás mellett Vlaj Lajos és a Tavaszvárás-nemzedék tagjai már igen korán szinte programszerűen fordítják a klasszikus, vagy kortárs szlovén írók műveit megismertetés céljából magyarra (pl. a 60-as évek elején Vlaj lefordítja Prešeren „pohárköszöntőjét“ a Zdravljicáját). Ennek a cselekedetnek akkor politikai súlya is volt a népek békés és baráti egymás mellett élésének egyik kétségtelen jeleként lehetett értelmezni. A kitekintés a korszerű európai és egyetemes irodalmi törekvések felé Szúnyogh Sándornál érhető nyomon legtisztább formában, vajdasági és szlovén közvetítéssel előbb képverseket (Pommes ffittes stanicliban, Forró nadrágocska stb), majd pedig a haikut kísérli meg meghonosítani a muravidéki magyar irodalomban. (Szúnyogh jóvoltából a szerelmi líra érzéki vonulata is megjelenik irodalmunkban.). Az ő nyomdokain és írói ösztönzésére fog hozzá sajátos és egyéni irodalmi arcélének, hangjának kimunkálásához C. Topiák János és e sorok írója is.

Visszatérve a dolgozat elején említett 90-es évekre, amikor kiadványok és a könyvek számában háromszoros, s a műfaji változatosságban is nagy előrelépés történt.

A főleg a prózai müvek tekintetében észlelhető nagy előrelépés a hagyományos elbeszéléstől (Szórni R, Varga J.) a novellairodalom felé (Bence U. G.) a gyermekverstől (Varga J.) a meseirodalomig (Bence U. G.). A valóságirodalom területén is változatos műfajú müvek láttak napvilágot, a frontnaplótól (Vida I.), a néprajzi hitelességű szociográfiáig (Göncz J., Szabó M.). A helytörténeti kutatások terén is bővülés észlelhető a tipikus „mindenes“ falumonográfiától az egyházi életig és a szőlőművelési kultúra Lendva-vidéki meghonosodásának nyomon követéséig (Varga S.). így a leltár egy cseppet sem lehangoló, hiszen immár 100-nál több önálló kiadvány jelzi ennek az irodalomnak a létjogosultságát.

68