Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
Önszerveződés, kapcsolatépítés és a muravidéki magyar irodalom
Önszerveződés, kapcsolatépítés és a muravidéki magyar irodalom Közhelyszerű megállapításokkal kell kezdenem mondandómat: a magyar irodalom a magyar nemzet történetével szorosan összefonódva, főleg a reformkorba torkoló felvilágosodástól kezdve igen szoros kapcsolatot tartott fönn egymással. A felvilágosodás és a reformkor írói - Kölcseytől Arany Jánosig, Vörösmartytól Széchenyiig - a magyar nemzeti lét letéteményezői voltak, a nagy történelmi kataklizmák idején - így például a világosi tragédia utáni időszakban - a csüggedésbe ájult nemzetet nagy dalnokaink - Vörösmarty, Vajda, és Tompa - kezdték elsőként talpára állítani. Az irodalmi találkozó jellegéhez, témaválasztásához híven (Nemzet és irodalom), valamint a dolgozat címben megfogalmazott „önszerveződés és kapcsolatépítés“ témájához igazodva, talán nem tűnik anakronizmusnak, ha szólunk az irodalom nemzetépítő, öntudatnevelő szerepéről is. Mert „holdudvara“ van a címben szereplő két princípiumnak, a nemzetnek és az irodalomnak, továbbá az oly sokat hangoztatott „haza a magasban“ eszméje is ilyen tőről fakad. E kiterjedésében is tetemes témakörben szeretnék mintegy vitaindítóul néhány gondolatot felvillantani. Az elmúlt 40 év muravidéki irodalmi termését átnézve megállapíthatjuk: tapasztalhatók esztétikai hiányosságok a szlovéniai magyar irodalom alkotásaiban, a műfaji egyoldalúságon sem sikerült változtatni. így a líra az elmúlt 4- 4,5 évtized alatt is megőrizte egyeduralmát. Ez önmagában talán nem is lenne baj. A kritikusnak azonban sajnálattal kell megállapítania azt is, hogy továbbra sincs ennek az irodalomnak regénye - s hogy műnem kategóriánál maradjunk -, a drámai műfajok szinte mindegyik válfaja hiányzik. A 90-es évek termésében azonban akad néhány olyan újdonság, amely az új évezred elején is meghatározó irányt szabhat a szlovéniai magyar irodalom fejlődésének. (Itt jegyzem meg, hogy amikor szlovéniai magyar irodalmat mondunk, sohasem csupán a szépirodalomra gondolunk.) Az élő irodalmi hagyományra, a népművészetre való támaszkodás ugyanis adva volt az indulásnál, Vlaj Lajos és a Tavaszvárás-nemzedék íróinál. A szülőföld, mely a szűkebb haza, a muravidéki magyarság lakóhelye, az a táj, ahol a zárt közösség, a paraszti világ még őrizte a Hetés és Göcsej népköltészetének kincseit. Ennek az irodalomnak az első kritikusa, a szombathelyi Palkó István is ezt a jelleget emelte ki, összekötve annak funkciójával, a jelleg diktálta szerepvállalás lehetőségére is utalva. Ez szükségszerűnek is tűnt ekkor, hiszen a szerző fel-65
