Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Nemzeti, nemzetiségi, kisebbségi irodalom (Az irodalmi egység kérdéséhez)

Különösen érvényes ez az utóbbi néhány megjegyzés a rendszerváltást követő évben, amikor a „régiók Európája“ „kisebbségek Európája“ fogalompárok - hittük! - már-már belátható időn belül megvalósulni látszanak, az állami határok spiritualizálódásával a politikai nemzetfogalmat lassan a kultúmemzet fogalom váltja fel. Ez utóbbit azonban még mindig a megosztottság, az egység hiánya teszi kérdésessé, problematikussá a magyar irodalmat és kultúrát illetőleg. Erre a problémára Pomogáts Béla mutatott rá elsőként: „Amikor azon gondolkodunk, hogy miképpen lehetne nemzeti kultúránk egységét helyreállítani kétségkívül számot kell vetni ezekkel a nagyobb: például erdélyi, felvidéki, vajdasági, dunántúli, alföldi és kisebb: például székely, kalotaszegi, kárpátaljai, bácskai, debreceni, Balaton-melléki irodalmi régiókkal is. Annál is inkább, mert a kulturális régiók általában nem írhatók körül állami és közigazgatási határokkal: összekötik a határ két oldalán élő magyarságot, és összekötik a régióban élő különböző nemzetiségeket, népeket.“ 4.)

A magyar irodalmat pedig a magyar kultúrközösség irodalmaként definiálni korántsem veszélytelen dolog, mert a magyar irodalmak létezésének keretét, feltételeit még mindig a többségi nemzetek, nemzetiségpolitikai ideológiák határozzák meg. Szót kell ejtenünk még a „kettős kötődésiről és a „hídszerep“-ről is, annál inkább, hisz a megváltozott anyaországbeli viszonyok ezeknek a fogalmaknak a korrigálását is indokolják.

A „kettős kötődés“ fogalmát az anyaországbeli irodalomtörténet-írásban a „hármas kötődés“ váltotta fel - joggal hiszen a kettős kötődés a nemzetiségi, etnikai és nyelvi, valamint állampolgári és társadalmi kötődés egyoldalú hangoztatásával kimaradt egy talán mindkettőnél fontosabb szempont, amely egy meghatározott táj szellemi örökségéből táplálkozva a jellemre, méginkább az egy nemzeti kisebbség jövőjére irányul. Magyarán: „a kisebbségi irodalmak legfontosabb alapvető szerepét egy etnikai csoport kulturális fennmaradásának szolgálatában látják az irodalomtudósok. Ez az, amiről Kányádi Sándor beszélt és úgy jelölt meg viszonylag korán, már a 60-as évek végén, mint a romániai magyar költészet szülőanyját és dajkáját.“ 5.)

Adósak maradtunk még a híd-szereppel, azzal a fogalommal, amely véleményünk szerint csak tartalmi módosításra szorul. Mivel ezek az irodalmak két kultúrával vannak „bensőséges viszonyban“, kultúraközvetítő szerepet is be tudnak tölteni. Természetesen erre csak abban az esetben képesek, ha ezek a kultúrák párbeszédet folytatnak egymással, ha a tagok között az egyenlőség elve megvalósul, hiszen az utóbbi időkben gyakran esik szó arról is, hogy a kultúrák találkozása és keveredése nemegyszer a kisebb lélekszámúak kárára, sőt vesztére történik. Megbízható megoldást úgyis csak egy működőképes kul-63