Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
Nemzeti, nemzetiségi, kisebbségi irodalom (Az irodalmi egység kérdéséhez)
Nemzeti, nemzetiségi, kisebbségi irodalom (Az irodalmi egység kérdéséhez) A trianoni határmeghúzás után kialakult sajátos arculatú, a genius loci védőszárnyai alatt kibontakozó magyar nyelvű irodalmak közül az egyetemesnek is nevezett magyar irodalom élő fájának legfrissebb hajtásai kétségtelenül a Szlovén Köztársaságban élő mintegy 10 ezer főnyi szórványmagyarság irodalmi próbálgatásai. E maréknyi magyar kisebbség negyedszázados irodalmi, publicisztikai és tudományos törekvései ma már számottevő szellemi erővel bírnak nemcsak szűkebb pátriájukban, a Muravidéken, hanem hírük eljutott a határon túlra, az anyaországba is. Sőt az utóbbi egy évtized alatt a Kárpátmedence nagyobb tömbben élő irodalmi és szellemi közvéleménye is tudomást szerezhetett róluk. A Vajdaságban pedig még ennél is előbb a közös államalakulatban való létezés miatt. S mint ahogy a Kárpát-medencei kisebbségi magyarság esetében mindenütt (a Felvidéken, Erdélyben, a Kárpátalján) a kisebbségi magyar irodalmak esetében itt is a hősies szervezőmunka és a görcsös ragaszkodás voltak azok, amelyek végül is felmutatható eredményeket hoztak. Bizonyára igazat adhatunk Pomogáts Bélának, aki a romániai magyar irodalom kapcsán arról beszél, hogy a kisebbségi magyar író nem csak önkifejezésnek, önmegvalósításnak tekinti munkáját, hanem szolgálatnak is (kiem. a szerz.), „amely mindenek előtt így etnikailag, történelmileg és kulturálisan meghatározott emberi közösség kollektív tapasztalatát önti formába, törekvéseit szólaltatja meg.“ 1.) Ha a kisebbségi irodalmakról van szó, akkor minduntalan felvetődik a szóhasználat kérdése. Ebben is az a kérdés és bizalmatlanság tapasztalható az anyaországbeli irodalomtudomány részéről, mint ami ezeknek az irodalmaknak a felfedezését kísérte. Tegyük mindjárt hozzá: legtöbbször „érthető“ okok miatt. Kivételek is akadtak természetesen, voltak, akik e nehéz, elnyomásoktól és tilalmaktól terhes időszakban is vállalták a határon túli irodalmak ügyét (Pomogáts Béla az erdélyi és a nyugati, Czine Mihály a felvidéki és a vajdasági, Szakolczay Lajos az éppen időszerű, az anyaország határain kívül rekedt irodalmi megnyilvánulásokat követte figyelemmel, Görömbei András pedig a felvidéki magyar irodalom átfogó ismertetését vállalta el, stb.). Talán az előzőek is közrejátszottak abban, hogy nem csak ezeknek az irodalmaknak a megítélésében tapasztalható a szokásosnál is nagyobb fáziskésés, hanem - az előzőekből kifolyólag, illetve annak következményeként - az anyaországbeli irodalom történet-írás a terminológia kérdésével sem foglalkozott kellő alaposát)
