Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
Irodalmi törekvések a Mura mentén
szerepét igyekszik felvállalni, bár az utóbbi években túlsúlyba kerültek a tudományos jellegű, a történelmi és egyéb társadalomtudományi (néprajz, helytörténet, demográfia, a „résztudományok“ stb.) írások, tanulmányok. Ennek okát elsősorban nem az irodalmi tevékenység hanyatlásában kell keresnünk, hanem a tudományos-ismeretterjesztés fellendülésében és az ezek iránti érdeklődés fokozódásában. Az elmúlt 40 év muravidéki irodalmi termését átnézve megállapíthatjuk: lehet tapasztalni esztétikai hiányosságokat a szlovéniai magyar irodalom alkotásai között, a műfaji egyoldalúságon sem sikerült változtatni. így a líra az elmúlt 4-4,5 évtized alatt is megőrizte egyeduralmát. Ez önmagában talán nem is volna baj. Az éppen kibontakozó kritika azonban sajnálattal állapítja meg, hogy nemcsak regénye, de drámája sincs a szlovéniai magyar irodalomnak, és a lírai termés sem kielégítő. Voltaképpen két véglettel létezik, egyik a modernnel kacérkodó, a kisebbségi léttel csak érintőlegesen foglakozó, majdhogynem steril magatartás. A másik a pátosszal megélt, a kisebbségi létet tragikus felhangokkal fűszerező. Ez is, az is csak ritkán tudott felszínre hozni olyan esztétikai értékeket, amelyek túlnőtték volna a provinciális kereteket. Ennek az irodalomnak léteznek orgánumai, az intézményrendszere is kialakulóban van, de a Bori Imre és mások által kifogásolt „könyvekben való létezés“ határozza meg ma is ennek az irodalomnak a lényegét. A 90-es évek termésében azonban akad néhány olyan újdonság, amely az új évezred elején is meghatározó irányt szabhatna a szlovéniai magyar irodalom fejlődésének. Az élő irodalmi hagyományra, a népművészetre támaszkodás ugyanis adva volt az indulásnál, Vlaj Lajos és a Tavaszvárás-nemzedék íróinál. A szülőföld, mely a szűkebb haza, a muravidéki magyarság lakóhelye, az a táj, ahol a zárt közösség, a paraszti világ még őrizte a Hetés és Göcsej népköltészetének kincseit. Ennek az irodalomnak az első kritikusa,a szombathelyi Palkó István is ezt a jelleget emelte ki, összekötve annak funkciójával, a jelleg diktálta szerepvállalás lehetőségére is utalva. Ez szükségszerűnek is tűnt ekkor, hiszen a szerző felmérve a muravidéki ember nyelvének állapotát, úgy ítélte meg, hogy a „kétnyelvűség“ hatására az olvasóközönség nyelvét olyan nagyfokú károsodás érte, hogy ez már egyenlő a teljes közösségi nyelvi sorvadással, nyelvének elveszejtésével. Közhelyszámba megy, hogy a szlovéniai magyar irodalom a vasfüggöny utáni években nehezen induló önszerveződésnek is egyik fontos segítőjévé vált. Nem utolsósorban a mára valósággá vált kulturális autonómia megteremtésében is fontos szerepet kell tudnunk ennek az irodalomnak. Természetesen nem szükséges itt a „barikádokra fel!“-jelszóban megfogalmazott 55