Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
A XVI. századi irodalom és nyomdászat
Jézus tanításait. Művének megírása közben azokra az „írástudó atyafiakra“ is gondol, akik az egyházi tanítók hiányában hitüket önállóan szeretnék megerősíteni. Továbbá, hogy az „együgyű lelkipásztoroknak lenne valami módjok, mint kelljen elindulniok az szegény paraszt között az Isten igéjének hirdetésében“. A bibliai témák és a szentírás magyarázata e korban vallástörténeti vonatkozásain túl olyan művelődéstörténeti jelentőségű, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. A reformációnak ama vívmánya, mely a latin nyelvűséget fölcseréli a nemzeti nyelvvel, e ponton nagyon is gyakorlati szerepkörben jelenik meg. Irodalomtörténeti vonatkozásban az irodalom intézmény rendszerében is legalapvetőbb elemnek a későbbiek során egyrészt a nyomdát tartjuk. S talán, ami még ennél is fontosabb, magát az olvasót. Az irodalom így lép ki szinte egy csapásra a gondosan elzárt falak közül, ki az életbe, a nagy tömegek közé. Azok közé, akik után sóvárog, akiknek szól, s így válik egy csapásra közösségformáló erővé (KERECSENYI 1979, 28-29.). A Szenczi Molnár által legkitűnőbbnek nevezett magyar prédikációs könyv később is nagy népszerűségnek örvendett, amiről a további új kiadások is tanúskodnak. Előbb 1579-ben, majd 1597-ben nyomtatják ki. Németh József a Postillák stílusát, későbbi fogadtatását vizsgálva ezeket írja: „A posztillák felépítése, hangja, stílusa abban különbözik Bornemisszáétól, hogy olvasmányosak ugyan (Méliusztól eltérően), de nem bocsátkoznak novellisztikus részletekbe... A kötet Bornemisszáé mellett az egyik legkedveltebb prédikációs gyűjteménnyé vált...“ (NÉMETH 1986, 116.). Mások a nyílt társadalom bírálatot emelik ki, és „a maga fejével gondolkodó, új eredményekre jutó modem embert“ látják a lendvai prédikátorban (Nemeskürty). Kultsár műveinek művelődéstörténeti szerepét vizsgálva írja Tantalics: az általános analfabetizmus miatt Kultsár Posztilláinak hatását nehéz felmérni, de - müveivel így is „ápolta az olvasást, növelte az olvasók számát“ vitathatatlan értéke azonban a lendvai könyveknek, „hogy katasztrofális történelmi viszonyok közt is ápolták az európai fejlődés szellemét...“ (TANTALICS 1988, 46-48.). A lendvai nyomdászat 16. századi dicső fejezete a fokozódó ellenreformáció miatt, a nyomdász Hoffhalter távozásával és Kultsár hamarosan bekövetkező halálával, 1574-gyel lezárni. Hoffhalter még az év őszén a Csáktornya tőszomszédságában lévő Szent Ilonán (ma: Nedelišče) bukkan fel, Zrínyi György kúriáján, s még ugyanebben az évben kinyomtatja a Werbőczyféle joggyűjteményt, majd három évvel később Debrecenben találjuk, itt folytatja tevékenységét. Az egyik, Hoffhaltert és nyomdász társait összehasonlító táblázatból kiderül, hogy - 41 kinyomtatott művével - Manlius János mellett a 16. század legjelentősebb magyar nyomdászának tekinthető (BENCE 1996,78-79.). 47
