Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
Konok ikonok könyve (Halász Albert verseiről)
Szabadon, mint a vadvirág..., avagy egy „kép-író“ vallomásai (A 70 éves Göncz János köszöntése) Göncz János képeit a legjobb értelemben vett „naiv“ jelzővel kell illetnünk. A „naiv“ minősítés és a festő „őstehetségként“ való emlegetése Szlovéniában is, Magyarországon is egy kissé pejoratív mellékzöngét kapott. A század elején ugyanis, amikor feltűntek az első ilyen jellegű alkotók és alkotások, az akadémizmus szellemében nevelkedett festők tudomást sem óhajtottak róluk venni. Később azonban némileg változott a helyzet, s főleg a délszláv térségben. A műfaj,elsősorban a hlebinjei iskolateremtők Hegedušič, Mraz és természetesen Generaliéek, Josip és Ivan jóvoltából, hamarosan világhírnevet szerzett magának. Azóta ezek az autodidakta, iskolát nem végzett, az akadémikus festőmüvészettől magukat szándékosan is távoltartó alkotók olyan festői produkciókat hoztak létre, melyek a XX. századi festészet szerves részei. 1.) (Dimitrijevič, én.) A naiv festészet kialakulása szorosan összefügg a népművészet feltételeinek felbomlásával és a modem művészet kialakulásával. Naiv alkotásokat elsőként Paul Signac és Georges Seura állított ki még a múlt század 60-as éveiben. Ez a sajátos festészeti képződmény már a kezdetekkor is erősen népiplebejus jellegű, nem csak témaválasztásában, hanem a művésznek a társadalmi tevékenysége és szerepvállalása szempontjából is; a művész nem válik „hivatásossá“, hanem továbbra is megmarad eredeti foglalkozásánál (ami a legtöbb esetben fizikai munkát takar), festészete pedig általában csak műkedvelő, „vasárnapi festészet“. 2.) (Préc,1996) A naiv művészet magyarországi felfedezése a 20.századi forduló, illetőleg a 20-as és 30-as évekbeli kezdetek után valójában az ötvenes években indult el. Hogy a korai próbálkozások milyen, e művészeti ág képviselőinek megélhetését is érintő problémákat vetettek fel, s magához az „őstehetség“ kifejezéshez milyen mellékzöngék tapadtak, ahhoz elég Tamási Áronnak és Németh Lászlónak 1934-ben közzétett cikkeiből idézni: „ Az egyszerű festő, aki népi mivolta ellenére is művészi és befejezett képet fest, nem csodabogár, hanem természetes megnyilatkozása egy népnek, amely festőtehetségeivel és írótehetségeivel együtt várta és még mindig várja az időt, az ő idejét.“ 2.) (Bánszky 1984)“Soknak az egész élete, egész ereje éppen csak arra volt jó, hogy nekirugaszkodjék. A gyengébb őstehetség kitépi magát környezetéből, egy bizonyos határnál megakad, ott lézeng az elhagyott világ és a meg nem hódí-129