Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Konok ikonok könyve (Halász Albert verseiről)

latóra, amikor a lendvai képzőművészek nagy számán töpreng el. „Lendva idillikus hangulatú tájának színpompájában gazdagon változékony vizuális szenzációi rögzülnek az emlékezetben, s rárakódnak a gyermekkor minden öntudatlan percére... Ködben, esőben, hajnalpírban, alkonyaikor - Lendva mindig szép.“ - írja Képzőművészet a lendvai ugaron című esszéjében.

Gábor megjegyzi, hogy bár az „Ugar“ szót ő is adys, tehát szimbolikus értelemben használja, mégsem az elhanyagolásra ítélt bevetetlen, gazzal benőtt területet kell érteni rajta, hanem sokkal inkább a „parlagot“, azaz „pihentetés végett bevetetlenül hagyott“ területet.

S hogy mennyire volt találó ez a kifejezés, elég, ha csak a legnagyobb képzőművészeink sorsát, felemelkedését és küzdelmeit vesszük szemügyre, kezdve a sort Zala Györggyel, a nemzeti szobrászat megteremtésének fáradhatatlan munkásával, a magyar neobarokk szobrászat legnagyobb egyéniségével. Bár szülőföldjéről, a Lendva-vidékről korán elkerült, szobrainak rendkívüli dinamizmusát, lelkének „barokkos“ mozgalmasságát, félelmetes teherbírását, állandó tanulásra-tevékenységre való ösztönét a délnyugati archetípustól kölcsönözte. Nem véletlenül írja Gábor Zoltán a nagy elődről a következő sorokat: „amikor Zala György szobrain a nyugtalan megmintázás és a kinyílt lendületű kompozíció szétszórja a térfogat tömörségét, akkor talán a gyermekkorban átélt festői elemek beszivárgásáról van szó.“ 2.)

Akárcsak a két háború közötti időszakban a fenti művészi magatartás festőörököse Pandur Lajcsi, aki a XIX. századi nemzeti-realista tájfestők késői utódjának vallotta magát. A második világháború után az a kitüntetés érte a pannon lelkülettel megáldott festőt, hogy a jugoszláv-szlovén hatóságok feledtetési céllal Szlovénia belsejébe, a hegyek közé száműzték. Nem is gondolván arra, hogy éppen Slovenj gradec-i magányában törnek felszínre azok a mély, szülőföldről hozott hangulatok és élmények, amelyekből korábban csak a „felszín“ ábrázolására futotta a festő erejéből. Aba Novák Vilmoshoz állt közel lélekben. Festői témái között a tájban élő kisembert (parasztokat, népi ünnepek eseményeit, szegényeket stb.) ábrázolta megható erővel.

Sorrendben olyan két Csáktornyái születésű és alkotói periódusa nagyobbik részét szülővárosában eltöltő művész következhet: Schultesz Sándor és Bezerédy Lujó szobrász. Mindketten a Mura folyó túlsó oldalán, a Zrínyiek földjén, Csáktornyán éltek és alkottak. A Zágrábi Képzőművészeti Akadémián tanultak, később azonban visszatértek szülőföldjükre. Bezerédy már korán a kisplasztika felé orientálódott, később a nagy méretű terrakotta meghonosítását tűzte ki művészeti célul. Alkotásait mélységes humanizmus hatja át. Akárcsak kortársának és pályatársának, Schultesznek a szobrait, aki Gábor Zoltán

121