Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Konok ikonok könyve (Halász Albert verseiről)

mal tudott előrukkolni, azt talán puszta létével bizonyítja legjobban. Hogy lehetett volna jobb is? Hogy néhol kritika nélkül fogadta el a bekül­dött írásokat, s ezzel előidézte a minőségi ingadozást? Hogy nem válogatott kellőképpen, s ezzel elősegítette a műkedvelő irodalom elszaporodását? Ilyen és hasonló kifogásokat lehetne a szerkesztő szemére vetni, ha nem tudnánk, hogy a felsoroltak mögött legtöbbször ügyes szerkesztés politika rejlik. Magányosként, versenyre kényszerítő folyóirat-társ híján a párbeszéd lehetőségétől is el volt zárva. Küldetését azonban így is teljesítette, tűzhelyévé vált az itt kibontakozó irodalmi életnek, folyóirat pótlóként pedig helyet adott a tudományos igényű szellemi termékeknek is. A Naptárt értékteremtő, értéket felkaroló törekvése teszi igazán jelentőssé, hatása, ha volt, ezért lehetett. Ennek a felmérése azonban egy új tudományos munka kereteit is meghal­adná. Mit is kívánhatnánk egyebet a sajátos jubileumát ünneplő Naptárnak, mint azt, hogy maradjon továbbra is igényesnek. Folytassa a nyolcvanas években megkezdett szerkesztés politikáját, kerülje el a hatásvadász és a szórakoztató jelleget (ebből van elég!),inkább kellő pedagógiával továbbra is eszmélni tanít­son, erősítse önszemléletünket, és alakítsa öntudatunkat. 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom