Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Tizenhetedik levél: A gyökerek

Apám átadta a fiának, én meg lemondtam róla. Kicsit szomorú is voltam, hiszen évszázadokig öröklődött a szlovénmagyar határsávban. Apám búzaföldje apám és nélkülem maradt. De az öcsém viszi tovább a hagyományt. Azt hiszem, hasonló a helyzet Bödeházán is, odaát Magyarországon, Gergő bátyánk magára maradt, elhunyt a felesége, a termelőszövetkezeti földet egy osztrák vállalkozó bérli, aki nemcsak termeli rajta a búzát és a kukoricát, de még lótenyésztéssel is foglalkozik. A földet kiárusították, átmenetileg idegen kezekben van. A kapitalizmus nem ismeri az áldozatait. Erre azt mondják, globalizmus, bárhol szerezhetnek földet, bármely országban, de a hazai bérmunkásokkal, nevezzük őket parasztoknak, műveltetik meg. Már nincsen határ, de a föld értéke nem öröklési érték, kiárusítható eszköz, bérbe adható dolog. Mondtam az öcsémnek, hogy vásároljon Gáborjánházán egy régi házat, majd azt követően vásárolhat földet is. így visszakerülhet, vagy inkább egybekerülhet a szétszakított rónaság, amelyet Trianon szakított ketté a göntérházi-gáborjánházi határsávban. Az ötlet nem rossz, csak ebben neki kell döntenie. Egy nemzetet mindig a határain kell védeni, mert ott a legtörékenyebb! Kedves Anna, én ebben a határsávban születtem, akkor, amikor már kezdett enyhülni a keményebb politikai helyzet, így édesapám 1969-ben átléphette a határt Letenyén, hogy meglátogassa nagyanyját Bödeházán. Az utat nyolcvan km-es kerülővel tette meg, habár csak hét km-t kellett volna megtennie és Bödeházára juthatott volna, ha átmegy a közvetlen határsávon Göntérháza határában. Ma már légiesült a határ, de már nem él apai ágon a dédnagyanyám. Kihűlt a ház melege, ahol élt Bödeházán.

Üdvözletekkel, Júlia Lendváról

121