Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Huszonharmadik levél: A hóvirág

Kedves Anna! Ma gyönyörű napunk volt, vasárnap délután, amikor hir­telen sétálni indulnak az emberek. Ma nők napja van, és szerettem volna valami kis érdekes pillanattal széppé tenni ezt a napot. Reggel, szokás szerint, amikor felébredtem, már a férjem elment a szentmisére, tehát egyedül főztem meg a kávémat és valami kis reggelit is készítettem hozzá. Aztán bekapcsoltam a tévét, s egy aktuális műsort találtam a Duna tévén, amely egy riportot közölt a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem gondjairól, nevezetesen arról, hogy az egyetem négy éve nem alkalmazza az oktatási törvényt, amely átfogó megoldást nyújtana a magyar nyelvű orvos- és gyógysze­részképzésre. Holott az egyetem 70 éve magyar tannyelvű intézményként jött létre. Megértettem a problémájukat, de mikor lesz ennek az egésznek vége? Mindig erősebb az egyik fél, általában az, aki többségben van. Ez is világos, de hol van a nagylelkűség? A tolerancia? A barátság? Az együttélés? Hasonló ismérvekkel kellene élni, mint egy jó házasságban. Ha nincsen, meg kell teremteni! Aztán vissza­mentem az ebédlőbe, az asztalon várt egy bonbon és földi­­mogyoró, nőnapi ajándékként. Férjem így ajándékoz meg, kiteszi reggel az ebédlőasztalra. Azt sem tudom, hogy hon­nan volt rá pénze, mert munkanélküli és nincsen jövedelme, de mégis valahogy előteremtette. Értékeltem. Aztán elmen­tem bevásárolni Lendvára, mert valamit még szerettem vol­na venni a vasárnapi ebédhez. Ma én készítettem el. Közben kimaradt a mise, mert ez már nem fért bele. Aztán eszembe jutott Doloresz, a fiam barátnője, és az édesanyja, hogy vá­sárolok számukra is valami ajándékot nőnapra és elviszem nekik, mert sokszor náluk ebédel a fiam, és valahogy hálás akartam lenni ezzel az ajándékkal. Sikerült is, de a fiam nemigen örült annak, ahogy meglátott. Anyám azt mondja, hogy olyan párnak látja a fiamat és a barátnőjét, mint ami­lyen én voltam a férjemmel, amikor egyetemista voltam. Kérdeztem tőle, milyenek voltunk? Azt mondta, hogy min­dig együtt akartunk lenni, állandóan egymáson csüngtünk. El kell neki hinnem, mert ő más szemekkel, vagyis anyai szemekkel figyelte. Én is ezt teszem, figyelek már két éve. 165

Next

/
Oldalképek
Tartalom