Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)
Tizenkilencedik levél: A győzelem
végezni, amit nemcsak a megélhetésért végeztél, hanem hogy megmutasd a mások iránti szeretetedet. Nevezzük ezt közösségi szeretetnek. Minden nap megtetted a tőled telhetőt. Lassan, de nem méricskéltél, ha ennyit adok, ennyit kapok, ennyit fizetnek érte. Én sosem hajszoltam a sikert, mert önmagában a siker nem cél, csak következménye annak, amit teszel. Szerettem volna értékes munkát végezni, s ezzel is gazdagítani az életemet. Nem mindig sikerült, de nem baj, nem akarom úgysem megtölteni az éléskamrámat, hogy aztán annak legyek a rabja, vagy netán rám szakadjon. Viszont kell a vetés és kell az aratás is: egyre jobban érzem az idő múlásával, hogy így van, amit elkezdtem, be is kell fejeznem. Sokszor kellett irányt változtatnom, talán merész voltam, talán hiú, hogy menni fog. Ahogy öregszem, úgy csökken bennem mindez, már nem akarok váltani, már nem akarok merész lenni, és hiú sem, érzem, hogy érlelődik a búzám, ha nincs is sok belőle, s lassan le kell hogy arassam. Aztán lassan be kell hogy fejezem az egészet. Nem vágyom semmilyen sikerre, sem arra, hogy emlékezzenek a jó munkámra, de arra igen, hogy értékelni tudják ezt a keveset. Apám is kevés földdel kezdte, sosem mert nagy parcellákat vásárolni, vagy bérbe venni, de megérte neki, mert most is sikeresnek tartják, emlékeznek rá, mint jó földművesre, aki néha ingyen is learatta mások búzaföldjét, mert látta, vagy érezte, hogy ez is benne van a pakliban, harmincán megfizették, hárman nem. Nem csinált belőle ügyet, még akkor sem, ha anyám szóvá tette. Most már értem, hogy miért. Mert szerette a munkáját és az embereket is, akik segítséget kértek tőle. Sosem beszélt az adósságról, a következő nyáron újra szemrebbenés nélkül learatta búzájukat. Mondjuk, így segített a nála szegényebbeken, még akkor is, ha néha kihasználták, de volt, aki évekkel később mégis meghozta a pénzt. Kivárta. Mindig azt mondta, neki marad elég. Maradt is, a siker. Még emlékeznek rá, de már nem arat a göntérházi búzamezőkön. Ő már learatta a sikereit. Ölelve, rád gondolva, Júlia Lendváról 136
