Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Tizennegyedik levél: Angyali segítség

ziink Victoriában. Meglepett az efféle barátkozás első pilla­natra. Közben elindultam a konferencia megnyitójára. Meg kellett találnom a D épületet, ahol gyülekeztek a kanadai magyar professzorok, kutatók és az érdeklődő magyar értel­miségiek Kanadából, Amerikából és Európából is, és Buda­pestről a Magyar Tudományos Akadémia kutatói is. Lassan összejöttünk. Az angyalaim elkísértek az előadóteremig. Megérkeztek az ismerősök és az ismeretlen új előadók. Le­het, hogy véletlen, lehet, hogy nem, de én is köztük voltam. Ez már önbizalmat adott. Magyarok közt voltam, barátként kezeltek. Aztán kaptam tőled egy SMS-t, érdeklődtél, hogy minden rendben van-e. Megérkeztem-e, nem tévedtem-e el? Jó érzés volt, hogy gondolataidban kísértél, mint ahogy az aggódó emberek, az igazi barátnők szoktak. Ezekben a na­pokban szükségem is volt rá. Talán te is egy angyalom vagy? Akkor hívsz fel telefonon, vagy küldesz SMS-t, ami­kor szükségem van rá. Te ajánlottad nekem, ha valahol el­akadok, kérdezősködjek. Hát, kérdezősködtem. Az angya­lok számysuhogását éreztem, most először annyira erőtelje­sen, mert erre volt szükségem. Láthatatlan segítségre. S jöt­tek az angyalok. Elkezdtem már másnap alakítani az élete­met Dél-Kanada legnyugatibb csücskében, Victoriában. Az életben minden lehetséges. Talán így kellene felfogni. Ki­próbáltam a merészségemet is. A konferencia első napja után összemelegedtünk, más­nap már bementünk busszal a városba, rövid utazást követő­en elénk tárult egy szép, modem tengerparti üdülőváros, Kanada egyik földi paradicsoma, Victoria. Fellélegeztem, megérkeztem egy gyönyörű helyre, mindegy, hogy miért, hogyan, minek. Vannak már barátaim, magyarok, Budapest­ről, New York-ból, Ottawából, Vancouverből, Torontóból stb. Most együtt vagyunk a magyarságtudományi konferen­cián, ki-ki a maga kutatásait adja elő. Köztük voltam én is. A muravidéki magyarság jelenét, múltját és a jövőjét ismer­tettem, a saját szájízem szerint, erről csak én beszélhetek, hiszen én ismerem, én élem meg ebben a pillanatban. Fel­vállaltam, elfogadták a témámat, s érdeklődtek. Az esti dísz­vacsorán már minden rendben volt. Lehet, hogy el kell men­99

Next

/
Oldalképek
Tartalom