Szúnyogh Sándor: Enyém e maréknyi fény (Lendva, 2013)
Véres égaljakat terelnek ömlő álmok ringnak a száraz nyárfán. Egyedül az elvetélt látvány őrzi az emlékek körvonalát. Eltévedt akkordok révületéből karmolom a titkos muzsikát, riadt varjak kárognak rám. A tűz pattogása összefolyik a lángokkal, kint a róna feszíti magán a hótakarót. A Feketeerdő téli köntöse ködfátyolba olvad. A felhők mögött riadt vadlovak vágtatnak nyugat felé, és egy csuhás mesemondó szorosabbra húzza köntösét, s mintha Ady Bandi vagy Krleža kalapját süvítené a városon át az északi szél. Alkonyok lomhalmaza 18
/
