Szúnyogh Sándor: Enyém e maréknyi fény (Lendva, 2013)
Alig 19 évesen széttárt combokkal főiem hajolt dús haját hátra tornyozta a tizenévesek módjára szomorúfűz fonattok az arcomba hulltak tincsei, teste illata vénát duzzasztott, ágyéka bársonyában pimasz kölyökként merevedtem... duzzadt folyóként ringtak mellei édeskés nyála nyári esőket varázsolt, ébredő világ botorkált vállain, testén gazdag búzatáblák hullámzása jelezték a megtermékenyülés vágyát... méhe mélyére apró embrióként úsztam a nyirokban, majd mint hirtelen támadt szélben a hullámok, széttárt combjai örökre összezáródtak mögöttem 9
/
