Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)
"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)
gásolni kezdték, hogy minek az ő gyereküknek odajárni, hogy örökösen úgyse lesznek itt. Meg hát az miféle dolog, itt a magyarok valamikor megszállók voltak, nem is olyan régen, miért tanulja az én gyerekem a magyar nyelvet, egyébként is tulajdonképpen ebben az országban a többség a szerb stb. stb. Tehát 1964-ben Muraszombat községben kezdődött ez az ellenállás. Többszöri komoly vitára került sor. Egy igen viharos járási pártbizottsági értekezleten a személyem ellen is kemény kirohanások voltak, aminek aztán én nemigen hajtottam fejet. Ennek az lett a vége, hogy megmondtuk nekik - legyen az rendőr vagy akárki -, ha őnekik ez nem tetszik, gondoskodunk arról, hogy a legrövidebb időn belül áthelyezzék őket. Sok esetben ez meg is történt. Különben is, ha bent vannak a pártban - mert mind benn volt -, akkor vagy alávetik magukat a pártfegyelemnek, vagy pedig a pártból is kifelé. Szép számmal voltak közöttük olyan emberek is, akik verték a mellüket, hogy ilyen meg olyan nagy harcos vagyok; én is megmondtam meg mások is, hát ha nagy harcosok, akkor nekik tudniuk kell azt, hogy miért harcoltak. Nem a múlt jugoszláviai rendszerért, hanem az új szocialista Jugoszláviáért, amiben pedig a nemzetiségi egyenjogúságnak alapfeltételei vannak... Ez véget ért, de a szikrák a hamu alatt tovább izzottak, a későbbiek során, 1968 elején Lendván törtek ki. Erre lehetőséget nyújtottak az országon belüli hasonló jelenségek is, különösen a Horvátországban zajló összecsapások. Néhány olyan muravidéki polgár indította, akik Ljubljanában éltek - egy részük már azóta meghalt -, és akik a Muravidéken maradt valódi harcosokkal állandó súrlódásban voltak. Nem bírták azt lenyelni, hogy ezek a hazai szlovén vezetők a nyelvi egyenjogúságot és általában a nemzetiségi lét megőrzését őszinteséggel és odaadással kezelik. Magyarónoknak, magyarbarátoknak gúnyolták őket, ahogy a háború alatt. Véleményem szerint úgy gondolták, hogy itt az alkalom, hogy ezeknek is kicsit odaüssenek, meg hát hogy a kötelező nemzetiségi oktatási rendszert is egyszerűen visszaál-80
