Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)
"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)
katonás ember volt, meg átállt a 25-ösökhöz, ő meg szépen elment katonának. Fölültünk a vonatra, természetesen vacogtunk a tél meg a hó miatt a vagonokban. Amennyi ember csak belefért, a zsúfolt kocsi elindult, de senki sem tudta, hogy hová. A bécsújhelyi vasútállomáson 3 nap vesztegeltünk, de nem kérdezték meg, hogy éhesek vagytok-e, vagy nem. Mást nem tehettünk, láttunk ott a teherpályaudvaron a rengeteg sok lezárt vagont, gondoltuk, hogy valamelyikben lehet találni élelmet, és neki is kezdtük őket törni, magyarán: rabolni kezdtünk. Találtunk olyan vagonokat is, katonai szállítmányt, ahol német sajt kicsi csomagokban volt, azzal jól megraktuk a zsebeinket, és mentünk vissza a mi vonatunkhoz. Közben a német katonai rendőrség észrevette, az ebeket elengedték. Azok csak szaladtak felénk, de volt nekik szájkosaruk, így nem tudtak harapni. Megálltunk, láttam, hogy itt a lehetőség, szépen lehúzódtam az egyik vonat alá, gyorsan, úgyhogy én nem kerültem a kezükbe. Hármat vagy négyet megfogtak és nyaggatták, ütötték-verték. Fütyültek, hogy indul a vonat; mert hogy azt a pár fiatalt elengedték. Utaztunk, visszahoztak minket Pozsonyba. Később Németországban 22 napig hordoztak bennünket errearra, Drezdától Nürnbergig, az öreg ördög se tudja, hogy merre, de kikötöttünk három hét után Augsburgban. Ott raktak ki, méghozzá egy olyan katonai fogolytáborba tettek, ahol lengyelek, orosz katonai foglyok, franciák, zsidók is laktak. Az egyes részlegeket drótkerítéssel választották el egymástól, a mi szomszédságunkban lengyelek voltak. De hát akkor már igencsak elnyűvődtünk, mert az az egy ruhánk volt, amiben elindultunk. Annyira lerongyolódtunk, hogy már egyik-másiknak a lába a cipőből kijárt. Fatalpú cipőben is jártak, nekem az lett a szerencsém, hogy az apám egy német katonától vett egy jó katonai bakancsot, úgyhogy énnekem elég jó cipőm volt, az végig ki is tartott. Kétnapi lazsálás után egyszer csak azt mondták, hogy gyerünk, sorakozó. Megnézték, akinek tönkrement az öltözete, an-52