Zágorec-Csuka Judit: Viharverten (Lendva, 1997)
Visszatérés Ithakába - élet-versek
Tudod-e azt, hogy téged látlak bennem, gyógyíthatatlan zavaromban, mert te sem voltál más, mint paraszti sarjadék, kapát, kaszát tisztelő, föld nélkül maradt értelmiségi, ki nem felejti el, hogy ősei még vetettek, arattak, szültek és szerettek. Tudod-e azt, hogy a múltat mégsem tudom kirakni magamból, s hiába vetem el álmaimat, ha föld nélkül maradtam, s a barázdákat benövi a fű, a gyom, a fekete karácsonyok helyett most üzenek neked a téllel. Tudod-e azt, hogy a megcsomósodott beszéd helyett napról napra keményebb ez a tél, amelybe egyedül sodródtam bele, töredékesen, de szívemmel nem játszadozhatnak az előszobában maradt idegenek. Tudod-e azt, hogy merőben másfelé élek, mint szeretnék, más emberek kegyét keresem, vagy haragját ingerlem, s közönyös és süket messzeségben élek azoktól, akikre igazán vágyom, akikhez minden következménnyel közöm van. Ez olyan, mint egy nappali álom. Tudod-e azt, hogy ez is egy megrohanásszerű figyelmeztetés a téllel, hogy még mindig távol vagyok tőletek, késlekedem az alvajárók nyugalmával, de szenvedéseim által én vagyok, a derengés víziója hozzád vezet, aki énemhez tartozol. Istenem, mennyi elmulasztott út visz vissza hozzád Budapestre! 20
