Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)
A harangozó búcsúja
A HARANGOZÓ BÚCSÚJA Verőfényes május elsejére ébredt a kis határmenti falu. Madarak kórusa csicseregte be a határt, szinte csalogatva a nap sugarait, hogy mind kitartóbban, mind erősebben ontsák a meleget. Az emberek hangulata is összhangban volt a reggel üde illatával és zsongásával. Mindenki korán kelt, sebtében megreggelizett, aztán gyorsan és fütyörészve nézett valamilyen munka után, mintha aznap kellene elvégeznie mindazt a sok összegyűlt teendőt, amit már régóta tervezgetett és halasztgatott. Sietve ugyan, de mégis egy bizonyos könnyedséggel és megfontoltan végezte mindenki a dolgát. A magas, díszes, de egy kissé görbe törzsű májusfát már előző este felállította néhány markos legény, és most néma jelenlétével az is hozzájárult a nap ünnepélyes hangulatához. A falu harangozója hagyományszerűen ezen a napon szedte össze a hegyen az úgynevezett harangozáspénzt, egyfajta önkéntes fizetséget minden egyes családtól azért, hogy naponta elharangozta a déli tizenkettőt és este harangszóval búcsúztatta el a napot.- Megyünk májusi levegőt szívni - kiáltott oda huncut mosollyal a harangláb melletti pádon pihenő szomszédnak. Gondosan zakója belső zsebébe csúsztatta a külön erre az alkalomra elkészített narancssárga, vonalas kis noteszét, amelyben előzőleg már mindent pontosan megjelölt: családneveket címmel, pontos házszámmal, hogy később majd a fizetett összeget is a nevük mellé biggyessze. Még egyszer megtapogatta belső zsebét; meg-66
