Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Mirza, a hazátlan álmodozó

Mirza, a hazátlan álmodozó Mélyen elgondolkodva vakarta meg borostás állát, amely már nem szúrt és nem is viszketett úgy, mint az első napokban, ezért úgy döntött, azon a reggelen sem borotválkozik meg. Sem kedve, sem türelme nem volt hozzá. Legszívesebben megfeledkezett volna róla örök­re. Rájött, hogy nem érdemes ilyen jelentéktelen dolgok­ra pocsékolni az idejét. Felhúzta a redőnyt, de nem nézett ki. Nem érdekelte, sőt bosszantotta, hogy már korán reggel vidáman csicse­regnek a madarak és a nap melegen ontja sugarait. A nyár, ez a mihaszna évszak, úgy látszik, most hágott a tetőpont­jára. Eszeveszettül árasztja kora délelőttől a meleget, ami egyre kibírhatatlanabbá válik a nap folyamán, annyira, hogy már gyűlölte az egészet, ami ezzel járt: az állandó izzadtságot és az azt kísérő szomjúságot, amit semmilyen itallal sem lehetett enyhíteni vagy legalábbis valamennyi­re tűrhetővé tenni, a zsúfolásig megtelt, koszos úszóme­dencéket, amelyek a nagy tömegtől fojtogató, szorongást keltő érzéssel töltötték el, és a szűnni nem akaró és mindenhova elkísérő zsongást, ami a fülébe furakodott mindettől. Ahogy ott állt gondolataiba merülve az ablak előtt, és az első napsugarak végigsétáltak magas, izmos termetén, újra leperegtek előtte az elmúlt nap eseményei. Szúrós, sötét szemének tekintete ettől még sötétebbé vált. Rágyúj­tott és mélyen magába szívta a füstöt. Ettől egy kissé elká­bult és néhány szippantás után kénytelen volt elnyomni a cigarettát. Emelygett a gyomra, és minden porcikáján kü-49

Next

/
Oldalképek
Tartalom