Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)
Gazdag Márton igazsága
Gazdag Márton igazsága A faluban már hetek óta dolgoztak az útépítő vállalat munkásai. Feltúrták az utat, csöveztek, kavicsot hordtak, terítettek, majd locsoltak, hogy újra leönthessék az aszfaltburkolatot. Az úton eldöcögő autók időről időre sűrű porfelhőt hagytak maguk után, és ilyenkor nemigen lehetett látni semmit. Az emberek köhögve és prüszkölve siettek onnan minél messzebbre. Az asszonyok, főleg akiknek a főútvonal mellett volt kertjük, hangosan mérgelődtek, mert mindenre vastag por telepedett, már szinte meg sem lehetett különböztetni az egyik zöldséget a másiktól, de kinek is lett volna arra étvágya? Kár volt a sok munkáért meg vetőmagért! De hát ki gondolta volna ezt még tavasszal? A háború is gyorsan, váratlanul jött, igaz, hál' Istennek, hamar el is múlt, nem úgy, mint lent délen, ahol bezzeg még mindig szenvednek az emberek, még a csalánt, a füvet is megennék, ha volna. Persze, a rengeteg kamion is azért közlekedik most erre, és azok tették tönkre az utat is. De minden rosszban van valami jó is, és így legalább az ország most kénytelen újjáépíteni, mert különben úgysem került volna erre sor, és pénz sem lett volna erre az útra. No, de ezek az útépítőmunkások aztán megérik a pénzüket! Barakkokat állítottak fel mindenhova, hogy elhelyezhessék szerszámjaikat és az építőanyagot, nem voltak azok tekintettel semmire, még a fiatal vetésre sem, sem arra, mibe taposnak és mennyit taposnak le. És hogy csak úgy kérdezetlenül kivágtak néhány kisebb erdőt, annak sem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget, hiszen szerin-44
