Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Mégis harangoztak

mondatok, mintha nem is magyarul lennének! És milyen furcsa kifejezések! Nem értette őket, csak a lényeg volt világos, éspedig hogy megbüntetik! Meg-bün-te-tik! A hulladék miatt, amely elszállítását nem kérte, nem is vé­gezték el nála, de azért mégis fizessen! Világos, hogy nem kérte ő azt, hiszen nem is volt rá szüksége. Már olyan régóta élt egyedül, szinte mindenki­től elhagyatva, akár ilyen, akár olyan módon, hogy nem is emlékszik rá, mikor beszélgetett valakivel utoljára. Bolt­ba sem igent járt, szerényen éldegélt, csak a legszüksége­sebb kellékekre futotta kis nyugdíjából, meg nem is igé­nyelt semmit. Hát akkor miből lett volna olyan tömérdek hulladéka? Ami elégett, azt eltüzelte, minden használha­tót pedig összegyűjtögetett, a fémkupakoktól kezdve konzerves dobozokon keresztül; dobozkákat, cukorkák papírját, szinte mindent, akár hasznosítani tudta azt, akár nem. Nem is igen értette, miért szekálják folyton-folyvást. Miért nem hagyják már végre békében öregségére? Nem, nem! Nem megy ő már többé sehova, főleg a bíróságra nem! Ha nem járt oda fiatal korában, akkor őt már vén­­ségére sem látják ott! Nem és nem! Nem tartozik senki­nek, hiszen ő már csak egy magára maradt, beteges öreg­asszony, nem csúfoskodik többé sehol... Hagyják csak őt ki ezekből a paragrafusokból, ne idézgessék folyton, ne fenyegessék, és ne követeljenek tőle semmit, hiszen már eleget adott nekik. Egész életében, szinte gyerekkora óta keményen dolgozott, majd az évek során lassan-lassan egyre kevesebben voltak körülötte, mígnem öregségére teljesen egyedül maradt. Pedig minden ünnepre újra és újra megírták neki: „A nyáron jövünk!” De aztán mindig közbejött valami fontos dolog. Nálánál sokkal fontosabb. Az évek pedig egyre múlnak, és az ő órája egyre vészjós­­lóbban ketyeg. Nem is jelent ő már senkinek semmit, talán még azt sem vennék észre, ha meghalna... 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom