Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)
Elmenni vagy visszajönni nehezebb?
A kocsiban rágyújtott. A szokottnál tovább matatott a sebességváltó körül, majd elrobogott. A bárpultnál talált csak üres helyet, és ez tökéletesen megfelelt neki. Megrendelte az italt, amit nyomban ki is hörpintett, és azonnal újat rendelt. Ezt lassan, nyugodtan szerette volna elfogyasztani, füstölve és nem gondolva semmire.- Szabad ez a hely? - a duruzsoló női hang tulajdonosa nagyon fiatalnak látszott. Arca erősen ki volt festve, kihívó ruházata többet mutatott, mint takart, a hosszú, vörösre festett körmei közt lévő csonka cigarettából húzott még egy utolsót, majd csak miután egy újabbat gyújtott meg vele, nyomta el. Kényelmesen elhelyezkedett a bárszéken, hosszú lábát kihívóan átvetette.- Te is egyedül? - kezdte a beszélgetést, amelyet inkább önmagával folytatott, mintsem a mellette ülővel. Csak néha hangzott el egy-egy kurta válasz feltett kérdésére, de ez már valójában nem is érdekelte. Egyre csak beszélt, nevetgélt, italt rendeltetett magának. Koccintottak. Aztán még egyszer és még néhányszor. André nem tudott szabadulni vidám kacarászásától és lábainak mind kihívóbb keresztberakásától. Fogalma sem volt ugyan, hogy miről beszél, beszélgetnek, és nem is érdekelte, csak forró leheletét érezte egyre nyaka és füle táján. Látta, amint hátraveti fejét, csábosán mozgatja rúzsos ajkát, megrázkódik a melle... Később, tánc közben még kihívóbb volt, André szinte észre sem vette, hogy múlik az idő, arra sem emlékezett, hány pohárral fogyasztottak el. Tűrte, hogy a lány kacarászva vegye a táskáját, belékaroljon, távozáskor hozzásimuljon... Nehéz fejjel ébredt, semmire sem emlékezve, szinte idegenül tekintett a mellette fekvő félmeztelen testre. Lassan kezdtek csak visszaperegni gondolataiban az események. ■4
