Zágorec-Csuka Judit: Kiűzve az Édenből (Lendva, 2003)
Epilógus - Zágorec-Csuka Judit: Kiűzve az Édenből
hanem az élniakarás szilárd elszántsága dominál nála: a csak azért is megmutatom ennek a „komisz világnak”. Konok elhivatottsága, görcsös ragaszkodása, hogy „nem adja fel a harcát a végső kimerültségig sem”! Ahogy Ady írta Az értől az Óceánig című versében: „Akarom, mert...” Ilyen Zágorec-Csuka Judit, az ember, és a költészete is. Megalkuvás nélkül haladni a maga által kitűzött cél felé, bármilyen göröngyös is legyen az út. Egyéni sorsának alakulását nem tudja - nem is akarja - elszakítani népétől, történelmétől, annak fejlődésétől és jövőjétől. A magyarsággond sok versében jut kifejezésre. Ilyen gondolatokat olvashatunk a Csodafiúszarvas nyomában (Vörösmarty-motívumokra) című költeményében: kicserélik a nevedet, s nyugatabbra viszik a kultúrádat, s lassan idegen lesz itt minden... félhiten tengődve, félnyelven, félmagyarként, kiszolgáltatottan kutatsz fajtád után Alsólendván. A Szolgálat című versében hitvallásszerűen nyilatkozza ugyanezt: En is tígy akartam élni, mint aki szolgál az embernek, saját hajlandósága szerint, megerőltettem magam, 92
