Zágorec-Csuka Judit: Kiűzve az Édenből (Lendva, 2003)

Epilógus - Zágorec-Csuka Judit: Kiűzve az Édenből

opusának gazdag értékrendjét egyáltalán nem csökkenti. Vegyük példának a kötet első versének első versszakát:

Ha angyalod lennék, lilára festeném neked az eget, kékre az ajkadat, körbetáncolnálak, repülnék veled szárnyak nélkül.

Egy kis verselméleti megközelítéssel rögtön látjuk, hogy a hatsoros strófa sorainak szótagszáma mennyire eltérő: 6, 9, 7, 6, 5, 4. Vagyis „rendbontó”?! Dehogy. Bár rímtelen a versszak, mégis érzünk benne valamilyen lüktetést, ritmust. Az egyszerű közlő mondatokon túl bizonyos esztétikai töblet érvényesül benne, vagyis lírai telítettség. Mitől van ez? Attól a magával ragadó lendülettől, a tartalomból kisugárzó többletlényegtől, a szokatlan szószerkezetektől, illetőleg vonzatoktól, ami elindítja énünk értelmi és érzelmi hullámzását, a befogadási folyamatot, azaz az esztétikai élményigényt.

Úgy vélem, ez az egy példa is világosan és egyértelműen szemlélteti azt a tényt, hogy a verset nem a forma, a külalak és a megszerkesztés teszi költeménnyé.

Grammatikai szempontú vizsgálódásunk eredményeként az egyik legszembetűnőbb sajátossága költészetének, hogy mondandóját többszörösen összetett mondatok alkalmazásával oldja meg. Tőmondatot vagy egyszerű mondatot még a legrövidebb, négysoros versében sem találunk. Például az Álmomban című vers is összetett, két tagmondatból áll:

89