Maczó János: Varga József 80 éves (Dunaharaszti, 2010)
A murántúli (Szlovénia) magyar lírikusok téma- és formavilága
élőn, sarjadozni kezd, vagy inkább már ki is sarjadt, terebélyesedett az egyetemes magyar irodalomnak egy újabb hajtása, s az ugyancsak teret és lehetőséget keres, követel magának ebben a költészet iránt eléggé közömbös világunkban. Akaratlanul is a Janus Pannonius-i gondolat fogalmazódik meg többszázéves távlatból: „ Van már költőd Muravidék, magyar ajkú, magyar szívű!" Ilyenfajta tudatigény jut kifejezésre alapeszményként a költői rezignáltság gazdag képrendszerében különböző formai tükröztetésben. Enyém e vad föld, míg dobog a szívem. (Rozsmán Erzsébet: Vad föld) Bennem a Muravidék dús szépsége díszük Verseimben Muravidék népkacaja izzik Verseimben a gyermekek szelíd szíve dobog Verseimben a melegség fénye tüzel lobog (Varga József: Pásztortüzek) A murántúli magyar nyelvű szerelmi költészet is gazdag témájú, tartalmú és formájú. Képiségére igényesség, szókincsére nyelvi gazdagság jellemző. Mély érzékletességet fejeznek ki: a kiapadhatatlan vágyakozást és reményt, a kedves utáni szenvedélyes epedést és fájdalmat, a mérhetetlen boldogságot, a türelmetlen szorongást és félelmet, az elvakult féltékenységet és gyűlöletet, a belenyugvó lemondást, egyszóval a két ember közötti érzelmi-szerelmi viszony beláthatatlan szféráját. 48