Zágorec-Csuka Judit: Sivatagi szélben. Versek és műfordítások (Pilisvörösvár - Lendva, 2011)

Műfordítások

Sarotar, Dušan A fiam háza

v

A táblára vannak írva azok a nevek, amelyeket a gyerekek törölnek le, mint akkor abban az elhagyatott iskolában, ahol a krónikások megnyugodnak, a betűk mély árnyékában ringatózik a nyári égbolt, a régi gesztenyefák alatt,

ahol még áll a pad, a csendben kizárólag csak ő hallja a szavakat, újra szívják magukba a virágport a méhek.

Hosszúak a szemhéjak, mint a levél, itt járt a katonaság, lassan, hallhatatlanul keverik a kártyákat, üzenete ugyanaz, amikor visszahangzik az éjfél, a szentjánosbogarak kórusa hallatszik, még mindig megérted ezt a nyelvet, amely csak benned

van, habár messze vagy, a sor utánad már sohasem nyílik ki.

Az angyalok elkerülnek, újra mondod, hogy nő a csend köztünk, akkor tudom, hogy még itt vagy az asztalnál, kezezünk, valahol az elfelejtett küszöbön, integetsz az ablakocskákból, amelyek elviszik a hosszú sötétséget, ez a név nélküli szomorúság, amely sosem múlik el.

Valamikor a házban, ahol valaki leírta az emlékeit, megtudod, hogy a végén valami megmarad belőle, lehet, hogy csak egy mondat, amelyet egész életed folyamán keresel, mint névtelen magányban, a hóban, amely sokáig hallgatózott a szélnek, amely forgatja az írással meg nem telt lapokat, mert soha nem merte elmondani, hogy szeret.

80